Hát...ismét itt vagyok több, mint fél év kihagyás után...hát ez már kellett is nekem, mert ez az időszak eléggé zsúfolt volt....jóval, kevésbé jóval, rosszal...de majd szépen lassan elkezdek mesélni mindent a legelejéről, hogy mi történt ez alatt az időtartam alatt.

Hát most bele is kezdek...hogy mibe is kezdjek bele? Nem is tudom...talán az osztályról, ahová bekerültem. Eléggé egy beteg felsorakoztatás, mondhatom. Nagy részét a koliból már ismertem, szóval annyira nem volt új. De maga a közösség ég és föld különbséget mutat. Teljesen más, mint ahol voltam. Igaz, bennem van még mindig az a típusú zárkózottság, amit sajnos a tapasztaltok adtak. Azt hittem vinni fogom valamire és hogy nyugalmat fogok kapni és csak annyira nyílok meg, amennyire a kommunikációhoz kell. Nos, ez sajnos rossz stratégia volt. Mert pénteken (Március 25.) kézhez kaptunk egy olyan értékelést, amit egymásról mondott mindenki az osztályban. Ezt kb. 2 hete csináltuk meg és csak mostanra kaptuk ki. Részben meglepett az eredmény. 40%-ban az, amit vártam. De voltak olyanok is, amire nagyon nem számítottam (majd feltöltöm a képet a nevemet kihúzva anonimitás megtartása érdekében). Tegnap pedig az osztályfőnököm is kijelentette, hogy ez nagyon nem jó hozzáállás. Teljesen igaza van. De ami főként meglepett az az, hogy igazából csak én látom azt úgy, ahogy, mert nem kiközösíteni akarnak, hanem befogadni és én állítom feleslegesen a falakat. Így elgondolkodva teljesen igaza van és ráadásul elgondolkodtató dolgok. Tényleg így lenne? Csak én menekülök a csalódástól?

Második dolog: az eszméletlen szilveszter. Hát az majdnem szó szerint az volt, mert kicsit többet ittam a kelleténél. Életemben először voltam részeg állapotban. Többet se szeretnék az lenni. Szerencsére mindenre emlékszek és tudtam, hogy mit kell ellene tennem, hogy csökkentsem a hatást. Kicsit vicces volt ez a csapatnak, hogy engem részegen látnak. Főleg, amilyen cifrán káromkodtam és szidtam őket, hogy hogyan lehetnek ilyen barmok, hogy leitattak. Egy élmény volt ezt leszámítva. :)

Harmadik dolog: sulis élet. Hát, szó, ami szó, ez az év életem legrosszabb éve a tanulmányomban. Fontos nekem ez az év, mivel számít a felvételimhez és álmaim egyeteméhez, az ELTE-hez. Szóval bele kellene húznom. Most a fizika a túlélésért megy szépen szólva, mert rá kellett jönnöm arra, hogy a fizika nem az én tantárgyam. Úgy, ahogy az angol sem. Felkerültem a haladó csoportba végre, de valahogy nem úgy adja, ahogy kellene. De pedig jövőre nyelvvizsgáznom kellene belőle. Majd nyáron neki kell állnom elég erősen pótolni. Most csak éljem túl valahogy.

Negyedik dolog: Erdély. Erről mesélni majd egy külön bejegyzésben fogok, mert nagyon hosszú lenne leírni azokat az élményeket, amiket átéltem. Néhány napon belül ez is meglesz, próbálva képekkel illusztrálva.

Végül és nem utolsó sorban: magánélet. Hát, az utóbbi időkben nem valami fényesre sikerült ez a része ez. Elleth-tel folyamatosan csak martuk egymást, hol az egyikünk, hol a másikunk csinálta a balhét. Ebből gondolhatjátok mi volt a vége. Egy szívfájlalással lezártam ezt a részt az én részemről. Tényleg nem Ő volt az igazi, mint ahogy gondoltam. Nem akarok róla rossz dolgokat írni, mert igazából nincs is neki. Csak szimplán nem úgy jöttek ki a dolgaink, mint régen.

Nem is olyan régen társkereső oldalakra regisztráltam, hátha lesz ott valami. Hogy őszinte legyek: nem sok értelmét találtam (a most következő mondatrész miatt ki fogtok nevetni), így hát maradtam a jó öreg myVIP randinál, hisz gondolván azt, hogy ha Katy-t is így találtam meg, akkor miért ne lehetne mást is így megtalálni. A megérzésem bejött.

Már egy jó ideje keresgéltem a Nógrád megyeiek között sikertelenül (90% cigány, de nem is csodálkoztam, mert: Nógrád megye, én így szeretlek! :) ). Gondoltam, megpróbálom az Eger és környékét, hátha lesz ott valami érdekesség. Néhány napig keresgéltem, míg megtaláltam a szerintem legigényesebb adatlappal és számomra legszebb lányt.

Az volt a szerencsém, hogy kint volt egy MSN elérhetősége, szóval fel is vettem, gondolván, hogy egy próbát megér. Mikor fel is vettem MSN-re, egy kicsit elbizonytalanodtam, mert a gondolataimba ott volt a "mi lesz, ha ... ?" kérdések. Ez miatt néhány napig nem is írtam rá. De aztán eljött az a pont, mikor már kénytelen voltam ráírni, ha szeretnék ebből valamit.

Szerencsémre nem az jött, ami 5-ből 3 esetben szokott lenni, hogy elküld melegebb éghajlati tájra. Sőt, mondhatom azt is, hogy teljesen máshogy volt a fogadtatás, mint ahogy már megszokhattam. Teljesen meglepődtem ez miatt, hogy hogy lehettem ennyire nyuszi, hogy nem írtam rá. Na de lényegtelen most már. Mikor elkezdtem vele beszélgetni és megismerni, úgy gondoltam, megtaláltam azt, akit Sz.E. személye után több-kevesebb sikerrel kerestem.

Szóval most ezen dolgozom. Tegnap volt egy találkozás is, de azt majd este megírom a tegnapi és a mai eseményeket.

Nos...eljött az a nap is, mikor vissza kell mennem a csatatérre: tehát a koliba, ahol még 2 átkozott évet kell kihúznom...sajnos...

Reggel negyed 8kor keltem fel ez alkalom miatt. Hogy miért is? Mert máshogy nem lett volna buszom. :D Nos felkeltem, kicsit összeszedtem magam, és mentem kifelé a buszhoz.

Odafelé az út annyira nem volt problémás...kivéve 1 dolgot...igen, gondolhatjátok mi az. Hát Ő. Egyszerűen nem tudom sehogy sem elfelejteni, akár hogy küszködök vele. Őszinte leszek, nem is igazán szeretném, mert ahoz túl fontos nekem. Aznap délelőttöm és délutánom kicsit besinylett ez miatt.

Nem voltam a toppon, mert a fájó bukás, ami majdnem győzelembe ment át, nem engedi tisztítani az elmémet. Ekkor éreztem igazán, hogy a szívem egy jégmezővel, a lelkem üressége pedig egy sivataggal egyenlő. Szó, ami szó, hiányzik nekem nagyon... Bár 1 dolog tart életben: az pedig az, hogy elérjem az iskolai álmom: hogy az ELTE-n tanulhassak. Ha ez nem lenne, akkor talán nem írnám ezt a blogot.

Visszatéve: már betérve se voltam a toppon. Szó szeint ha valaki nagyon ismer, akkor láthatja rajtam a lelki állapotomat: kb. egy EMOséval megfelelő volt (csak nem vagdostam az ereimet, hisz "Hülye azért nem vagyok!" :D).

Még az évnyitó is elment úgy ahogy, de utána se aludni, se enni, se értelmesen kommunikálni nem igazán tudtam. Egészen addig, míg Axel nem világított rá a dolgokra.

Olyan délután 5-6 körül járhatott az idő, mikor elkértem egy laptopot (amiről hétköznaponként fogom a blogom írni). Feljelentkeztem MSN-re és láttam, hogy a hülye Axel barátom (mellesleg ez a személy a nagy Ő-m öccse) írt jó néhány sort jó sok hülyeségről. :) De mikor feljelentkezett, akkor jött az érdekes dolog.

Lelkileg se voltam a toppon, Axel is fent volt, mi kell még? Hát...bezsélgettünk, de mivel értelmesen nem tudtam kommunikálni, ezért a fájdalom beszélt belőlem. Ezt le is vágta. De olyan lelki fröccsöt nem igazán kaptam senkitől, amit ő adott: szó szerint leb@szott...el is mondta, hogy valójában a tesója nem a mostani Énembe szeretett bele, ebbe a megsebesült magányos farkasba, ami bármikor eltávozhat az élők sorából.

Amiket mondott, este átgondoltam és küldtem is neki egy SMS-t, hogy teljesen igaza van. Nem kellene ilyennek lennem. Nem lenne szabad, hogy ennyire fájon, hisz a tesója ugyanúgy szenved miattam, ahogy én is Ő miatta. Nem szabad nehezítenem a dolgát és nem szabad hagynom azt, hogy a fájdalmam által lesülyledjek a legaljanép osztályába, ahol a bunkóság, a nagymenőség, a parasztság a jellemző. Tudta nagyon jó, hogy nem ilyen vagyok és nem szabad ennyire könnyem eldobnom magamtól mindent. Mert ha igazán szeretem a tesóját, erős vagyok és kibírok mindent, akármennyire is fájdalmas, mert hiszek abban, hogy eljön az a nap, amikor egymásra találunk, amikor érezzük szívünk dobbanását, egymás érzéseit és szeretetét, amit adhat a másiknak.

Estére már a szokásos gondolkodás valamint pihenés volt a jellemző...a fent leírt gondolatokkal aludtam el és vártam aztm hogy mikor jön el ez a nap.

A tegnapi nap után kicsit jobb volt a lelki állapotom. Bár bevallom: hiányzik...nagyon hiányzik.

Ma is szokásos 10 óra környékén keltem fel. De sajnos utóljára, mert költözök viszsa a fránya koliba, ahol 2 évet kell még lehúznom...most az egyszer örülök is neki, mert amilyen nyaram volt...az kész káosz. Szóval felkeltem, kajáltam és leültem gépezni. Axel-lal is beszélgettünk. Amire nem igazán számítottam, az az első kérdése: jobban vagyok-e a tegnapihoz képest?

Mi tagadás, 1 fokkal jobban voltam. Bár mindig bennem volt az a beszélgetés és az a dolog. Igazán nem tudtam kiverni a fejemből...de remélem a suli el fogja terelni róla a gondolataimat. Márcsak ez az egyetlen esélyem arra, hogy átvészeljem ezt az időszakot és újult erővel tudjak neki futni ennek a dolognak: mert amíg élek, addig próbálom megtörni a jeget...még ha az életembe is kerül...

Bár a délután kicsit laposan ment el...ithhonülős, találka lemondós, punnyadós, kockulós délután. Estére is ezt lehet elmondani. Bár estére is megvolt a társaság.

A blog megírása után irány az ágy, mert holnap kicsit korábban kelek szokásosnál...szurkoljatok nekem, hogy hamar vissza fogok zökkenni.

Nos...egy újabb napaz életből...egy fájdalmas nap, ami hasonló fájdalmakat okozott, mint egykor...

Az egész egy szokványos reggelrel kezdődött... Ez nálam 10 órát jelent. Felkeltem, kajáltam, aztán gép...MSN játék, minden. De aztán jött egy mérföld kő a magánéletemben.

Axellal szokásos dumálás játék közben megvolt. Párszor mondjuk említettem, hogy majd vmikor a mai nap folyamán szeretnék beszélni a nővérével a tegnapi eset miatt, míg nem megunta és odahívta...hiába mondtam, hogy csak később, késő volt...nincs mese, bele kellett kezdenem a mondókámba.

Az első része a bocsánat-kérés volt. Viszonylag zökkenőmentesen ment, mert mindenkit próbált magára venni mindent. Én azt, hogy kicsit túlreagáltam a dolgokat, ő meg hogy hazudott. De végülis sinen volt minden.

A második része az, hogy mindent 1 lapra tettem fel. Egy utolsó próbálkozást megtettem nála. Részben siekres volt, mert az érzéseimet viszonozta, de volt egy kis bökkenő, ami miatt nem lehet...sőt...nagyon nagy bökkenő. Mikor megtudtam Axel-től, hoyg miről is van szó, szó szerint elállt a lélegzetem...hogy mi volt az, nem mondhatom el...titoktartási kötelezettségem van.

De mikor elmondta, néhány dologban megtaláltam az összefüggést, ami kb. olyan mértékű fájdalmat idézett elő, amit régen. Teljesen magam alatt voltam lelkileg, hogy miért kell velem megtörténnie. Miért én fogok ki olyan lányokat, akik elérhetetlenek vagy pont egy ilyen probléma miatt nem lehet semmi...

Miután ez lejátszódott, Axel próbált vígasztalni a hülyeségeivel meg a tanácsaival, de mint hiába...na de emberek, ez az igaz szerelem ára. Ha valaki szereti a másikat, meg kell érte küzdeni...még akár szenvedni is.

Kb. így is tellett az estém...erre gondolván, hoyg talán az idő meg fogja oldania problémát és egyszer egymásra fogunk találni...addig fogok rá várni, ameddig tart az életem...ezt megígértem neki és szavam nem fogom feledni.

Nos...a nyár utolsó fő produkciója, a falunap jött el...persze én akkor is 10-kor keltem fel, mint ahogy szoktam (lassan át kellene szoknom a 8 órás alvásra a suli miatt). Arra keltem, hogy 1ik ismerősöm felkeresett, hogy akkor mi lesz ma, megyünk-e be a városba, stb.. Végülis délbe jutottunk arra a döntésre, hogy nem megyünk sehova.

Így hát maradt a falunap, ami alul múlta magát...rossz programok, forgalom alig, sz*r sztárvendég (Jolly és a Románcok, Zoltán Erika Powaa) stb. Igazából ami említésre méltó az a tűzijáték és az éjszakai császkálás. De mi történt előtte?

Aznap délelőtt gamelés Axel-lal (vagyis csak azt hittem, hogy vele gameltem). Mivel hogy az 1ik ismerősöm rámírt X-en, hogy nem beszéltem-e a nagy Ő-mel, mivel hogy most ő van gépnél, ami egy kis véletlen folytán kiderült. Mikor ezt megtudtam, kicsit ideges lettem és rákérdeztem...nem tudtak nekem hazudni, így hát elmondta, hogy igen, a nővére játszik. Valamint pár nappal ezelőtt is Ő volt, miközben úgy tudtam, hogy Axel-lel beszélek X-en és a game chat-ben. Agyfelb*szás 1. szintjét elérték ezzel. Kicsit ki is osztottam, hogy miért nem lehet megmondani, hogy most ki van a gépnél és miért kell más nevében jelentkezni (ez a veszélye az online világnak). Pont akkor jött kapóra bátyám, mikor el akarta kérni a gépet. Kicsit le tudtam nyugodni...bár megbántam azt, ahogy megfogalmaztam a véleményemet. Hagytam is egy üzit, hogy kicsit besokaltam és bocsánatot kérek. Ez után felmentem haveromhoz megbeszélni, hogy mi legyen akkor a délutáni program.

Majd lenéztem a falunapra, felmentem haveromékhoz, kicsit dumáltunk, majd vissza a falunapra és onnan haza...egészen 6 óráig voltam otthon. Addig is játszottam a valódi Axel-lal. Persze beszélgettünk 1 kicsit (amiből kiderült, hogy szépen kiosztottam őt és tetszett is, hogy mit kapott a nővére a fejére tőlem).Még arra is fény derült, hogy azért nem mondta el, mert kímélni akart attól, hogy ha beszélek vele, akkor elmegy az életkedvem és oltári nagy baromságot fogok csinálni.

Végül negyed 7kor vissza a falunapra. Ott is összeakadtam olyan emberekkel, akiket 1000 éve nem láttam. Majd jött haverom, onnan megint hozzájuk (meg is ittunk 1 sört) és vissza a tüzijátékra a barátnőjével 1ütt. Kellemes kis társaság volt a templomnál, ahonnan néztük a tüzijátékot.

Mikor elindultunk tőlük én, 2 barátom valamint barátom barátnője társaságával, valami rossz előérzet keringetett. Hogy mi is volt az? Nem tudtam megmondani, csak éreztem, hogy valami nem lesz rendben. Ezzel a tudattal mentünk el a templomhoz, ahonnan a legjobb kilátást bisztosította a tüzijátéknak.

Mikor felértünk, pár embert láttunk a bokorba...nem tudtuk kik voltak azok, így hát nagy ívből letojtuk őket... Majd kicsit később előjött a semmiből egy alak...mikor megszólalt, egyből tudtuk, hogy csak egy másik ismerős...odahívott a bagázshoz minket. Bencsikhez, Turányihoz valamint egy 3. emberkéhez, akire nem emlékszem ki volt az...de jó hangulatban telt az a fél óra a tüzijáték kezdetéig. Fél óra eltetével (10 körül járhatott az idő) elindult az est fénypontja.

Barátom, barátom barátnője és én...így ültünk le az emlékmű előtt... Kicsit fáradt voltam, így a fejemet lehajtottam barátnője vállára (persze előzetes engedéllyel, nehogy félre érthető legyen a dolog). Miközben lőtték a tüzijátékot Vangelisre, eszembejutott Ő... Hogy vajon haragszik-e rám, sikerült-e kiámbrándítanom belőlem, vajon jól van-e...ezek jutottak eszembe... Ezek után néhány érzés előtört belőlem, ami a hiányát tükrözte. De el tudtam rejteni az érzéseimet.

Mikor vége lett, 4en irány vissza haverom házába. Ott kicsit pihentünk, kártyázás, beszélgetés, stb. (bár mikor indulni akartunk, haverom apja kizavarta másik haveromat, de engem szerencsére nem vett észre :D). Fél 12 volt, mikor elindultunk. Ott maradtunk olyan éjfélig, aztán tettünk 1 kört a faluba, vagy haza mindenki, mivel már pakoltak össze. Fél 1re értem haza.

Mikor hazaértem kaja, e-mail ellenőrzés, MSN ellenőrzés, aztán alvás...de nem igazán tudtam elaludni, mivel sokáig Ő járt az eszembe...

Hát...itt a nyári szünet vége, lassan már suli időszak, ismét itt a naplóm írásának folytatása...kicsit pihennem kellett 1 kis blog-mentes időszakkal.

Hogy válaszoljak Anonim116 kommentjére: elgondolkodván szavain igaza lehet. Csak az utolsónál tényleg van valami, ami megfogott. És nem az a tipikus "Hehe, még 1 préda. Na akkor csaljuk meg a barátnőmet és írjunk önsajnálatot" című rovat. De persze akadnak a lelkivilágomban érdekes fordulatok. Meg néha nem találom meg a helyem. Nem tudok hova vagy kihez menni ilyenekkel, mert a baráti köröm nem olyan fajta, aki ilyenekkel foglalkozna (persze akad 1-2 kivétel).

Hogy mi történt a nyár alatt: gamelés, billiárd, vágyódás egy személy iránt, unalom, sulira várás, barátokra lelés és hasonló dolgok. Bár azt kell mondjam, életem legrosszabb nyara volt az idei. Bár megfogadtam, hogy eltereljem Ő róla és másról is a gondolatom, az utolsó 2 évemet meghúzom, valamint nagy mértékben felszívódom a társasági életből a tanulás miatt. Akik tudni akarnak rólam, az vagy a blogomat olvassák, vagy felkeresnek vagy esetleg felhívnak. De azt megígérem, hogy teljesen más ember leszek, mint aki voltam.

Végszóra anyit, hogya naplómat néhány napon belül el kezdem írni újból...hogy mikor, nem tudni előre, de nemsokára...csak türelem...

Nos...szokásos "korai" felkelés megvolt. Kicsit gameltem délelőtt, kicsit Family Guy-t néztem, kicsit segítettem Axel-nek a CoD2 Mod Tools map készítésben. Ennyiből állt a délelőttöm...de ami ezek után következett...maga a rémálom...

Hát, amit el akartam érni és életem egyik legnagyobb célja lett volna, az nem vált valóra...tegnap megéreztem, hogy valami nincs rendben. Nos lényegében az volt, hogy próbáltam elérni azt, hogy találkozzak szívem választottjával...sikertelenül. Tudni illik, a jövő hetemet direkt úgy szerveztem, hogy ne legyen semmi, csak ez a tali. Nos hát ez is fuccsba ment és ez miatt nagyon szomorú is vagyok (de ez még enyhe kifejezés). Nem volt elég az, hogy nem tudtam normálian aludni, elment a tippmixem is, fájt is a hátam, de még ez is...teljesen besokaltam. Már ott tartottam, hogy kiugrok a szobám ablakán és elüttetem magam egy autóval...bár amilyen napom volt, azt is túléltem volna.

Nos, egy délután (kb. 4 óra körül) rámírt Ő...kicsit nyers voltam, de ez a hangulatom miatt történt...túlságosan pesszimista hangulat vett körül...elkezdünk beszélgetni meg minden félét csináli. De egyszer felvetettem azt, ami eddig is a téma volt: mi lenne ha találkoznánk?

Itt csattant nagyot másodszorra az élet ostora...bár meg is értettem miért, de ez az érzés arra emlékeztetett, mikor fájdalmas szakítást kellett megélnem Sz.E.-vel még akkor...ez vitte lefelé teljes káoszba a hangulatom...már azt sem bántam volna, ha fejbe lőnek. Ez egyenlő volt számomra a háború elvesztésével...az élet és a boldogságért szóló háborúval. De valmennyire fel tudta vinni a hangulatom Ő, de mikor elment, teljesen lelkileg magamba borultam.

Este fél 11-11 tájt már a halál-érzet keringett körülöttem és feltettem magamnak néhány kérdést, köztük ezeket: mi értelme így az életnek ekkora bukás után? Miért nem adom fel a francba? Ha fel is adom, hogyan és meddig fogom elviselni ezt a csalódást?

Igazából Reflex-re számítottam a legjobban...be is jött...ő volt az, aki minden áran fel akart vidítani és tudja, mennyire szeretem Őt és hogy Ő érte mikre képes lennék...de hát ekkora bukás után nem tudom mit higyjek...nem tudom, mert minden kicsúszott a kezemből és későn vettem csak észre és ezáltal a játéknak számomra vége...úgy láttam, hogy itt már nincs keresni valóm. Bár Reflex hitegette velem, hogy mindenkinek jár egy második esély...de számomra nem jár...elvette tőlem a sors a boldogságomat, így ezzel megpecsételte azt is, hogy ez az én sorsom: magányos farkasként kell járnom az élet útját....társ nélkül...

A tegnapi nap végéről lemaradt az, hogy mikor befejeztem a bejegyzésem, reflex-szel beszélgettem. Pontosabban inkább csak tanácsot és megértést vártam tőle. Aznap este leltem meg a nagyon jó barátaim csoportomnak utolsó tagját.

Ma reggel szokatlan korán keltem (7:20). Hogy miért is? Mert Göndinek megígértem, hogy felmegyek és megtartjuk a minden évben hagyományos fahordást. Nálunk ez "A nagy fahordás" 2010-es szezonja. :D

2 fordulóval hoztak neki (2x 40 mázsa). Minden rendben volt az 1. forduló, de a 2. ...szidtam a jó népet, hogy hogy lehetnek ennyire faragatlan tuskók hogy olyan fát hoztak, hogy átmérőre akkorák, mint én keresztbe (voltak köztük nagyobbak is). Azzal nem is volt probléma. Hanem inkább azzal, hogy volt 3 brutálisan nehéz tönk is...na azon káromkodtunk egy sort, mire bevittük azokat. Ezt leszámítva sikeresen lezajlott reggel 7:30-tól 13:30-ig.

Hazaértem egyből zuhany, pihenés. Kicsit leültem a gép elé, de annyira nem volt erőm, hogy inkább beraktam két letöltést (Mafia és a Microsoft Office Professional 2010 Plus HUN) és elmentem TV-t nézni a jó kis pihe-puha ágyba.

Közben folyamatosan néztem az XFire-t, hátha feljelentkezik szívem választottja. De sajnos az öccse volt (aki rám is írt, de én ez alatt az ágyamban kicsit szundikáltam és néztem a Cool-on a Showder Klubbot). De szerencsére elvoltam vele. Nagyon szimpatikus a kishaver. Végülis annyira nem kis haver, mert nem sokkal vagyok nála idősebb. :D

Közben beszélgettünk 1-2 dologról XFire-ön és CoD2-ben. 1-2 dolgot el is mondott, ami olyan érzést váltott ki, mintha csúszna ki a kezeim közül minden. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de remélem nincs igazam és minden a lehető legnagyobb rendben fog lezajlani.

Ez után a fárasztó nap után ismét itt írom a blogom és reménykedek, hogy nehogy valami bal sors kísérjen utamon és kissé félve várom holnapot.

Hát...a mai nap nem keltem olyan későn, 10 órakor. Addig Tv-t néztem, majd gép, XFire, CoD2, Total Overdose, Killing Floor, ameddig fel nem jött Foxihadnagy.

Aztán jött egy hirtelen rossz előérzet, mikor bekapcsoltam a kedvenc kis számomat. Nem tudtam miért jött elő vagy mit akar nekem mondani. De sajnos hamarosan megjött rá a válasz is.

Nem bírtam ki, hogy Foxihadnagynak ne tegyek egy komplett vallomást. Egy vallomást az érzéseimről...olyan érzéseimről, amit még Sz.E.-nél éreztem...teljesen belé estem, mi tagadás...szóval mindent elmondtam neki... Bár ne tettem volna! Teljesen hülyén érzem magam ez miatt...úgy érzem, talán elbaltáztam az egyetlen lehetőségemet a boldogsághoz vezető út megtalálására.

De mint kiderült, fél ő is egy dologtól. Hogy mitől? Hogy a történelem megismétli önmagát. Nem szeretnék pontosabban írni róla, hogy mi az, mert ez már teljesen magán jellegű téma és még az én publikálható részemen is túltesz.

És hogy én mitől félek? Leginkább attól, hogy a koli miatt nem tudok vele annyit törődni, mint szeretném. Ezzel a kockázattal szemben is képes lennék vele lenni...de akkor amennyi időt tudok, annyi szánok rá...legyen az 10 másodperc, 5 perc, 1 nap vagy akár az egész élet is.

Nos hát, miután elmondtam, teljes lelkiismeret-furdolás vett körbe, hogy mit tettem... Igen, ez a tipikus Mike...nem tud csajozni és csak hagyja, hagyj sodorja az ár...

Miután már teljesen nem bírtam épp lélekkel, inkább elmentem gép elől, TV-t néztem és ürítettem a gondolataimat. Igazából azért, mert nem akartam, hogy keveredjen a mostani érzés és a múlt árnya, mert ahogy ismerem magam, valami fantasztikus dolgot kreált volna...de sajnos ilyen az én életem.

Amint eltelt egy ilyen óra, visszajöttem viszonylag újult erővel. Bár akkor az öccse volt a gép előtt...igazából nem is bántam, mert rengeteg fájdalomtól kímélt meg ezzel attól a ténytől, hogy lehet rossz fába vágtam a fejszémet. De mindvégig ki fogok tartani, hamár belemásztam (vagyis hagytam, hogy a szerelem érzése vigyen bele). Vagy a világ legboldogabb embere leszek vagy ismét egy bukott arkangyal...márcsak tőle függ...

Estére már a nyugott kis este zajlott...pihenés, adminisztrációs dolgok, MSN, Winamp és a blogírás...

Nos, ha már nyár, akkor pihenés...mostanában szokásom átaludni az egész délelőttöt. Ez ma sem volt máshogy. Délután 1-kor ébredtem és 2-kor keltem...bár ne kellett volna...

Mikor felkeltem és kajáltam, leültem CoD2-ni. Tehát XFire. Winamp, Ventrilo és minden más. Csak hogy közbe jött egy majdnem végzetes dolog.

Miközben beszéltem a klán-leaderemmel, mTriggel a szerverbeállításokról és egyéb klánnal kapcsolatos dolgokról, Foxihadnagy rámírt (csak az XFire-ös nevét adom meg, nevet továbbra sem akarok közölni). Mivel ismerem annyira, hogy tudjam, mikor van neki valami baja, hát most volt...ami majdnem egy barátságomba került... És hogy mi is volt a baja? Kicsit hosszú és komplikált lenne leírnom, szóval csak annyit mondok, hogy az öccsével és a klánnal kapcsolatos. Igen, van neki egy öccse, akivel XFire-ön 1x beszéltem, bár az is tartalmas beszélgetés volt, nem az a "Csá! Mizu?"-féle. Nos, úgy éreztem, hogy valahogy segítenem kellene és szívem ügyének éreztem ezt.

Nagyon látszódott rajta, hogy emiatt az ügy miatt eléggé csalódott a klánban is és majdnem bennem is...amit nem akartam, mert amiket tudok róla, az bőven elég volt ahoz, hogy megakadályozzam...na jó, elmondom, hogy egy lány...furcsálottam is az elején, hogy egy lány CoD2-zik, de ma már mi benne a furcsa...ilyen világot élünk emberek...

Visszatérve a témához: amit tudtam, minden telhetőt megtettem és sikerült remélem elhitetnem vele, hogy én nem olyan vagyok, mint a klán vezetősége, akik az öccsét eléggé rossz helyzetbe hozta. Kicsit lassan fogtam fel, mert eléggé kómás voltam akkor...hisz mondhatjuk azt, hogy akkor keltem fel. :D

Itt jön az, hogy miért segítettem neki, hisz alig 4 napja ismerem? Nos, mert benne megtaláltam a legjobb barát lehetőségét. Sőt, még annál is többet. Még ha a drágalátos fővárosban lakik is...kit érdekel? Mindent meg lehet oldani, csak hit és szorgalom kérdése. Nos, érte kerítek annyi hitet és szorgalmat, amennyire szükség van...sőt, akár többet is, mint amire képes lennék.

Miután nagy nehezen lement ez a herce-hurca (mTriggel és Cube-bal való beszélgetése Foxihadnagynak), kicsit megnyugodtam, hogy rájött, hogy nem a klán érdekeit nézem, hanem azt akartam, hogy megbízzon bennem és hogy ne higyje azt, hogy olyan vagyok, mint a többi 14 éves vérpistike... Sikerült is (legalább is az én szemszögemből). Nem veszítettem el talán a jövőmet... Azt a jövőt, amire talán mindig is vágytam...

Aztán szépen elkezdtünk játszani. Játszogattunk egy darabig, aztán jött az öccse egy kicsit. Addig készített neki egy jó kis bodza-teát (miután mondta, valahogy megkívántam én is). Hát szó ami szó, lealázott...de nem is baj, hisz csak egy játék. Nah, aztán itt derült ki egy érdekes dolog.

MP_Powcamp pályán voltunk és jumpolgattunk, mikor egyszer csak benyögi nekem a testvére, hogy a drágalátos Foxihadnagy nem csak kedvel... Hát igen, kicsit én is lesokkoltam és feltettem magamban néhány kérdést: hogyan csinálom? Miért nem jött elő még K.B. esetében akkor? Ennyit változtam volna az évek során? Hát ezt nem tudom meg már soha. De szó ami szó, én is többet érzek iránta, mint barátság...ezért is tervezek vele egy talit a jövőhét folyamán, ha haveroméknak megjön a fa és be tudjuk hordani. Csak ezen múlik az egész, mert jelenleg le vagyok égve anyagilag. :D

De mint írtam, tetszik. Képen is látam őt, és hát számomra maga az álom. Most úgy hangzik, mint aki ismét szerelmes lenne, na de mi tagadás: tetszik. A jelleme, ahogy törődik az öccsével, az minden tiszteletet megér. Na de majd lesz valahogy.

Leléptem és egy kicsit elmentem Killing Floorozni (eközben egy volt osztálytársam zaklatott, hogy reseteljem a bisztonsági kódját egy Samsung u600-on xD). De csak 3 wave-et toltam le, annyira nem volt kedvem játszani most vele. Aztán megoldottam neki a problémát és ráírtam Foxihadnagyra. Megkérdeztem tőle, hogy tényleg igaz-e az, amit az öccse mondott. És igaz volt. Kicsit örültem is meg nem is. A nemet a távolság miatt raktam bele, mert nem akarom, hogy ebből valami baj is legyen. Főleg mikor ott lesz a koli is...akkor kész halál...de csak lesz rá valami gyógyír, ha arra kerülne véletlenül a sor.

Főleg a "Mióta?" kérdésemre adott válasz sokkolt le: a blogom olvasása óta. Tehát ezt úgy értelmezzétek, hogy az adta meg az utolsó lökést neki. Ugye tegnap megadtam a blogom címét, hagyj ismerjen meg, hogy valójában ki is vagyok. Hogy mi a varázsa ennek a blognak, én nem tudom. Hogy a szavait használjam, "vannak benne eléggé romantikussá sikerült részek". Hisz csupán az érzéseimet írom ide, mint amit eddig is tettem. :)

Miután ez is megvolt (7 óra tájt), megkezdtem a szokásos edzést haverommal. Most eléggé dimbes-dombos helyen mentünk (kb. 25 km), de elismerem, meg voltam halva, mert nem kajáltam eleget és eléggé égett a gyomrom.  De szerencsére hazaértem a tervezett időpontra, 9 órára. De mint minden edzésnek a végén: megtámadtam a hűtőt. :D

Aztán volt osztálytársamnak segítettem egy GPS program beizzításában, MSN-tem és most itt vagyok. Mindent egybe mérve eléggé forgalmas és váratlan eseményekkel és csak tán beteljesült reményekkel gazdag nap volt ez. És lehet, hogy egyben az utolsó ilyen nap. Bár kitudja, mit hoz a jövő számomra.

Nos...bocsánatot kérek minden olvasomtól, hogy nem írtam tovább a blogom, de rengeteg dolgom volt + kellett a kis pihenés is. :) Ígérem, hogy holnaptól ismét beindul a blog.

Rövid összefoglaló, hogy mi történt a blog hanyagolásától kezdve idáig: megszűnt Elleth-tel minden kapcsolat sajnos, balatoni nyaralás le lett fújva, 95%+ szóbeli informatika előrehozott középszintű érettségi, ami azt jelenti, hogy 87%-os lett a vége, billiárdozások és kiruccanások, ismét elkezdtem intenzíven CoD2-ni (erről mindjárt írok) valamint az év viccét hallottam meg tegnap.

Nézzük: CoD2. Igen, ismét elkezdtem játszani. Kicsit még Low vagyok, nem tagadom, de idő kérdése és visszatér a veterán Mike formája. De ami lényeges megemlítenem: ismét van klánom 2 év után és ami a legfontosabb: megismertem a klán legaranyosabb emberét (nevet nem szeretnék írni). Már ezért megérte újrakezdenem. Lehet, hogy csak barátság, de az is lehet, hogy több lesz. De a barátság bisztos számomra.

Az év vicce: Emlékeztek ugye még a volt barátnőmre, akivel szakítani akartam? Sikerült is. De kinél kötött ki? Az egyik legjobb barátomnál. Összefoglalva a volt barátnőm összejött a legjobb barátommal. Mikor elmondta, kiröhögtem őt. Bár úgy mondta, mintha meg fogom őt ölni, de legalább őszinte volt velem (respect). Ahogy kiröhögtem, úgy nem tudtam aludni este. Nem azért, mintha zavarna, hanem mert nem értem, miért jött össze olyannal, akivel havonta csak 1x beszélt MSN-en és életében 1x látta (azt is akkor, mikor vittem magammal az első találkozásunkra). 3 variáció merült is fel ezügyben: a, fegyverként akarja felhasználni ellenem. b, vissza akarna szerezni engem. c, véletlen egybeesés.

Nos, bármelyik is lesz a válasz, az bisztos, nem fogom magam hagyni és bármi áron ellenállni fogok ennek és a barátomat se fogom hagyni olyan könnyen belekeverni...

Nos, a vasárnapom se tellett valami pihenősen. Itt is el kellett mennem, de már szerencsére egy emberhez. De azért volt ott is mit megszenvednem.

Nála voltam olyan fél 2-tól 6 óráig. És hogy miért? Mert egy átkozott LAN csatlakozással szenvedtem. De mire sikerült kijavítani, addigra elment vele a fél nap. Egyszerűen szidtam magam, hogy miért nem azzal kezdtem el legelőször: gondolhattam volna, hogy nem lesz hozzá driver, úgyhogy felrakhattam volna az elején a Windows 7-et, de nem, én XP-t raktam Driverek nélkül. Epic Fail.

Mikor megoldódott a probléma, hazamentem, MSN, CoD2, zene, stb. Már látszott, hogy köztem és Elleth között valami nagyon nincs rendben. Ezek a szaladgálások és hogy nem foglalkozok vele eleget. Foglalkoznék én vele szívesen, csak egy nagy összetevő miatt nem tudok annyit foglalkozni, mint amennyit szeretnék: a távolság.

Nos, az esti kis veszekedés megvolt vele is sajna. Ezek után go CoD2, mint ideg levezetés és utána irány az ágy.

Nos minta cím is írja: ismét nem volt nyugtom szombaton. Délelőtt bátyámnak csináltama GPS-ét, majd délután...

Nos a délutánom így nézett ki: délután windows-t raktam az otthoni gépre. Azzal is eltököltem, mert mire befejeztem az 4 óra volt. Majd szólnak, hogy menjek fel 3 házzal feljebb szintén Op.-ot rakni. Nos, az nem valósult meg, mert nem volt jó az op. rendszer lemezem (neki nem olvasta, úgyhogy kénytelen voltam egy másikat írni). Mikor hazamentem és folytattam az enyémet, ismét csengettek, hogy menjek laptopot csinálni és MSN-en is írtak, hogy menjek oda is gépet csinálni. Kész megörültem neki.

Mior csináltam a laptopot, jött egy SMS, miszerint menjek billiárdozni. de azt későbbre tettem át, mert volt egy kisebb befejezetlen melóm is annál az emberkénél, aki rámírt MSN-en. Miután ez is megvolt, végre jöhetett a pihenés. Vagyis csak jöhetett volna, ha...

Ugye haverommal felmentünk a kocsmába billiárdozás címszó alatt. Amiből végülis neki egy sör, nekem és barátnőjének 2 dl kóla. De hogy ne legyen jó az este, barátnője elkezdte kiverni a balhét azért az egy sörért. Frankó Este. Végülis egy Darts és egy Billiárd a barátnőjével azért megvolt. Majd irány haza.

Az este nem volt igazán meghitt: Ellethnek nem igazán tetszett az, hogy az elmúlt 2 hétben szaladgáltam össze-vissza. El is hiszem, de nálam szokás az, hogy amit megígértem, azt megpróbálom betartani. De ez miatt vele se jöttem ki túlságosan jól aznap. Vajon ez még mihez fog vezetni?

Végre péntek...végre beszélhetek MSN-en Elleth-tel...végre Killing Floor. - kb. ezek jártak a fejemben. Hogy végre pihenjek otthon. Ami nem éppen a legjobban sikerült.

Mert estétől hajnalig bátyám PDA-jával szenvedtem, mert megkért arra, hogy próbáljam a géppel összehozni. Kellett egy üres DVD is, tehát volt egy kisebb kalandom előtte a Tesco-ba. Utána megkezdődött az otthoni PDA összehozás akció.

Hogy miből is állt? Csak egy szokványos Windows 7 felrakással. Hajnali 1ig. Kellemes volt mondhatom. De legalább ígéretemet teljesítettem és úgy feküdhettem le aludni.

Mint minden csütörtök: unalom, unalom hátán. Semmi pénz ilyenkor, hogy elmenjek valahova (inni vagy esetleg billiárdozni). De semmi. Se cash, se szórakozás.

Iskolai nap teljesen átlagos volt. Mindenki ment volna haza, stb., stb. És a szokásos csütörtök este, ami alatt kockultam (hisz mást nem tudtam csinálni anyagi erőforrás és kedv hiánya miatt). És a pihengetés. De az este nem volt az a nyugodalmas.

Olyan 23:40 körül bejött két faszfej banzájnt csapni. Először nem láttam, de másodszor, mikor kezdték, kirohantam. Nos, utána meg én voltam a rossz, hogy mit lármázok, meg stb. . Kb. ott tartottam, hogy neki fogok menni. Mert ez az egyik dolog, amit utálok: felébresztenek feleslegesen. Na de mind1, utána egy csomó ideig nem tudtam aludni.

Nos. Mint ami a címben is benne van, volt egy kisebb érdekesség a fogászaton.

1. óra után mentem be a fogászatra. Ott egy ismerősömmel találkoztam össze. Kb. 10 perc múlva be is hívtak, be is adták az érzéstelenítőt. Eddig minden rendben is volt. Egészen addig, ameddig vissza nem mentem. Mert ott ahol kell, nem zsibbadt el. Kicsit nézett is az orvos, de azért beadott egy másodikat is. itt éreztem azt, hogy tele fognak tunkolni egy kevés ilyen cuccal. Na de sebaj. 5 perc után se volt semmi változás. Az ismerősöm nevetett, én is magamba, mikor kimentem. Hát mi más tehetett volna, mondta, hogy jöjjek vissza jövőhéten ilyenkor.

Ezután visszamentem a koliba, neteztem, pihentem és "készültem" a másnapra. Estére viszont kaptam egy infót csoporttársamtól, hogy az angol tanárom szidott, mint a bokrot. Ezzel fejeződött be az estém és tértem nyugovóra.

Nos, a szokásos suli, pihenés, kockulás valamint "tanulás" után az egyik barátomnak küldtem egy SMS-t, hogy végülis mi lesz a mai nappal. Hát visszahívott 5 perccel később és mondta, hogy menjek le 7re a Mekcsey-hez. Nos, igazából jó hogy hívott, mert egy másik haverommal (Raynorral) is akartam beszélni a gépe ügyében. Sikerült eladó procit találnom.

Miután ezt lerendeztem vele, elmentem a jó kolis kosztból enni (mellesleg nem ért semmit). És utána kifelé a Mekcsey-be. 7 órára fel sikerült érnem +-5 perc eltéréssel.

A szülinapos jó barátommal összetalálkoztam. Úgy, ahogy meg lett beszélve. Kicsit dumáltunk, Ő kólázott a barátnőjével (mivel anyagilag most nem tehette meg, mert elitta az egészet :D), én megittam egy pohár sört, néztem ahogy csocsózik szerelmével és egy sráccal ismerkedtem meg. Nagyjából ezzel ment is el az a 2 óra.

Mikor viszaértem, elmentem fürdeni, majd 5-ös szoba és 10 óráig beszélgettem a szoba lakóival.

Nos hát...eljött a nagy nap. Infó érettségi. Kíváncsian vártam, hogy mennyire fogom kiröhögni a feladatsort, de belátom: hamar az arcomra fagyott a mosoly.

Na de miért is? Hát igazából az Excel feladatsor miatt. Az kivégzett. Annyit még nem szívtam Excel-lel, mint máskor. Pedig véleményem szerint egyszerű volt az egész...csak eléggé szívás volt.

Mikor visszaértem a koliba, hát, full unalom volt az egész. Haverom is küldött egy SMS-t hogy rakjuk át holnapa az egész programot, mert nem ér rá. Így hát...teljesen átlagos estének néztem elébe...

 Nos hát, reggel számomra korá fel kellett kelnem, mert volt egy befejezetlen melóm. Azt a gépet helyrehozni, amit tegnap technikai okok miatt nem tudtam. Így hát elkezdtem Windows lemezt írni és a szakadó esőbe biciklire pattantam és mentem a megbeszélt helyre.

Most egy páran gondolom hülyének néznek, hogy szakadó esőbe biciklivel mentem el. Nos, engem ez nem igazán érdekel, hogy ki mit gondol. De legalább elvégeztem a megígért dolgot, mégha 1x még haza kellett mennem egy lemezért és ez miatt áztam gatyára.

Ez után Elleth-tel MSN, CoD2, majd indulás a koliba. Itt nagy meglepetés ért, mikor megláttam a beszélgetőtársamat és jó barátomat, Veronikát, mert mindig hétfőn szokott bejárni. De most az egyszer Vasárnap ment vissza Debrecenbe. Hát, gondohatjátok, hogy volt bőven téma. Forma-1, suli, minden. Azt hiszem, tartogatni fogok egy kis meglepetést a Forma-1-el kapcsolatba. Hogy mit is? Remélem ezt a blog-bejegyzést nem fogja olvasni, mert akkor nem lesz meglepetés. Arra készülök, hogy mivel nem látta a Monaco-i Nagydíjat, felrakom telefonomra, hogy legalább így utólag meg tudja nézni a futamot. Szép meglepetés lesz. Kíváncsi leszek, hogy miként fog reagálni.

Mikor beértem a koliba, eléggé furcsa volt, hogy nem én érkeztem be elsőnek. Azért, mert a többiek bentmaradóson voltak és kicsit korábban értek be, ezáltal az én kis szeretett kolis szobámat nem én nyitottam ki.

Majd kajálás, pihenés, beszélgetés következett. Elvileg Göndivel kellett volna találkoznom a Mekcsey-be Egerben, de a halálnak se esett jól kimenni szakadó esőben. Ezért hát holnap 7re lett áttéve.

Még aznap estére lett megbeszélve beszélgetőtársammal, hogy 9 körül feljön MSN-re. De valami oknál fogva nem jött fel. Kicsit szomorú voltam, de annyi baj legyen. Volt jobb dolgom is, hogy ezen búsuljak. Az infó érettségire való mentális felkészülés. Így hát nem sokáig voltam fent éjszaka és hát mentálisan felkészültem az érettségire.

 Nos...mint ahogy gondoltam. Eléggé imbázós nap volt. Reggel az egyik haveromhoz mentem be a városba a lemezemért. Bár nem olyan gyorsan ment ez.

Mikor felmentem haveromhoz (Győzike házától 50 méterre) hát ott ragadtam olyan fél 10ig. Mert nem is volt buszom, meg beszélgettem is vele így kolin kívül. Igen, az egyik kolitársamhoz mentem fel. Ott megismertem még az apját is (aki egész jó fej és hogy őszinte legyek, nem néztem volna ki az apjának :D).

Ez után mentem is fel a megbeszélt gépjavításhoz. Na, az már külön kaland, amit megéltem.

Először is: a Windows 7 lemezem megsérült. Ezt náluk vettem észre. Kész öröm volt ezt észrevenni... Ez még a legkisebb probléma. De ami aztán történt, az kicsit kikészített. A drágalátos Windows XP lemezemet baszta olvasni. Vagyis olvasta, csak egy nagyon fontos fájlt nem bírt kirakni (természetesen nánam faszán működött, mikor megnéztem). Itt lett elegem és mondtam, hogy holnap reggelről jövök, mert ugye ők is mentek el és én is ki voltam akadva.

Aztán meg mikor hazaértem, egyik régi osztálytárssal volt megbeszélve az hogy átnézek. De abból se lett semmi. Mondta, hogy felhív, ha nálam lesz, de nem hívott, mert mint amilyen az én szerencsém, közbejött neki valami. Nem baj, addig is aludtam egy keveset. :D

Estére meg a szokásos MSN, Killing Floor, CoD2, Skype és zenehallgatás ment olyan fél 1ig. Majd lefeküdtem és az e napi fáradalmakat kipihenvén aludtam el.

 Miért pont ez a cím? Az első rész arra akar utalni, hogy hogyan szedjünk össze egy 3ast bioszból kb. fél óra alatt. Hát...mikre nem jó az Önismeret óra, amikor filmnézés van.

Délután mikor hazaértem, a szokásos gépezős, pihengetős, Elleth-tel beszélgetős, CoD2-zős délutánnak mondható el. Mostanában eléggé sokat beszélgetek vele, amióta "kibékültem" vele.

Este aztán a szokásos gamelés és készültem a szombatra, ami eléggé ingázós napnak fog kinézni.

Mit is írjak erről a napról...igazából semmi lényeges nem történt. Unalmas iskola, unalmas kolis délután (leszámítva azt, amikor egyik osztálytársam felhívott és úgy recsegett a telefonom, hogy 2 percbe tellett, mire megértettem mit akar), stb..

Bár egy dolog miatt volt különleges a nap. 2 szobatársam utolsó kolis éjszakája. Mert ők másik suliba jártak (mert ahova én járok, ott végeztek, csak felvettek + 1 évet). Ők tényleg jó emberek. Bár néha idegesítőek voltak (koliban ki nem az :D), de mégis úgy gondolom, hogy szerencsés embernek érzem magam, hogy ők voltak a szobatársaim.

Ezek után továbbra is a 6os és az 5ös szoba vendégeként voltam ott és beszélgettünk, majd elraktároztam magam a pénteki napra.

 Hát...hagyj ne kezdjem el megint azzal, hogy "szar volt az iskola" szebb körmondataival.

Ami igazán lényeges, az a délutáni rész. Hogy miért? Mert haverom megkért arra, hogy egy filmfeliratot fordítsak. Kicsit nehéz meló lesz, de azért megpróbálom. El is kezdtem egy kicsit, de időm nem volt, szóval... még nagyon az elején tartok.

Este a szokásos dumálós, pihengetős este volt...

Ez is egy átlagos keddi napnak ment el. Unatkozás a suliban, semmit se tanulás, lustálkodás.

Délutáni kolis napról hagyj ne beszéljek. Bár ekkor volt egyik haverom születésnapja és mivel én múltam el 18, ezért nekem kellett kihoznom az alkoholos cuccot a boltból. Igaz, én is ittam egy keveset, bár én alapból nem szeretem az alkoholt. Akkor hogy miért ittam? Mert illetlen lett volna más születésnapján nem inni. És persze csak mértékkel...

Este a szokásos unalmas, pihengetős este volt. Lent voltam a 6os és az 5ös szobába, beszélgettem a barátaimmal, majd 10kor elmentem aludni, hisz az unalmas nap is lehet fárasztó.

A fantaztikus vasárnap éjszaka után még fantaztikusabb hétfő délelőtt következett, kedvenc Angol órai kezdéssel (I Love Kurta Fruzsina). A többi viszont elment egynek. Valahogy csak kibírtam.

Délután is unalmas volt. De az este annál érdekesebb. Estére kölcsön kértem egy laptopot, hogy tudjak egy emberkével beszélni. Pontosabban az egyik hozzám legközelebb álló személlyel és buszon lévő beszélgetőtárssammal. Bár nem régen ismerem őt, de eleget bizonyított, hogy így gondolkodjak róla.

Miközben beszélgettünk, úgy határoztam, hogy illő lenne megismernie igazán. Így hát feltettem neki a kérdést, hogy meg akar-e ismernei vagy nem. Persze eléggé gondolkodóba esett állítása szerint. Végülis elfogadta ezt az ajánlatot, de ez után, mintha egy virtuális szerződést kötöttünk volna. Hogy ez mit jelentett ebbe az esetben? Hogy ha én képes vagyok neki megmutatni magam, hogy igazából ki vagyok, akkor az lenne a Fair, hogy ő is, de attól félt, hogy megutálom és hogy nem állok vele soha többé szóba.

Mikor meglátta a blogom, egy-két kérdést fel is tett. Ezek után Ő is elmondott néhány dolgot és felajánlotta, hogy találkozzunk és viselkedjünk úgy, mint valójában amilyenek vagyunk. Én alapból is önmagamat adom mindenkinél, csak annyi a különbség, hogy csak néhány embernél vonok be érzelmi változást.

Visszatérve: néhány olyan dolgot mondott el, amit tényleg ki se néztem volna belőle. A "jó vicc..." mondatommal reagáltam le ezt az egészet, mert nem tudtam elképzelni azt, hogy tényleg ilyen lenne valójában. Hogy őszinte legyek: ha igaz is, nem zavarna. Hogy miért? Mert eddig nem ártott nekem és mert úgy tekintek rá, mintha a testvérem lenne.

És hát az este: semmi extra nem volt. Szokásos készülődés, pihenés, stb.. Igazából amit csak fél füllel hallodtam, az az, hogy fél 11 és 11 között verekedés tört ki 2 ember között. Hogy miért, azt nem tudom, szóval nem is akarok hülyeségeket írni.