Bakancsos találkozó, 2. nap

Hajnali 4 óra. Még mielőtt elaludtunk volna, mondtam neki, hogy mikor felébred, ébresszen fel. Így is lett. Első képem az volt, mikor a szemembe világított egy Nokia 3410-sel. Kellemes érzés volt, mondhatom. Akkor tudtam meg, milyen érzés az, mikor kiég az ember retinája.

Nos, hát felébresztett. Elkezdtünk halkan beszélgetni, mert még a szobába rajtunk kívül volt 1 lány. Szépen telt-múlt is az idő, sok érdekes témáról beszélgettünk. Fél 6 körül  felmerült egy érdekes téma Sz.E. szemszögéből: Ő és Én. Ekkor mondta el nekem, hogy tetszek neki és hogy szeretne 1 komolyabb kapcsolatot.

Most vetődne fel az a kérdés, hogy ilyen nőcsábász vagyok? Hát sajnos nem, de nem értem a mai napig, hogy hogyan sikerült 1 lányt alig 12 óra alatt elcsábítanom. Talán a sok közös téma? Talán hogy önmagamat adtam? Talán mind a kettő? Nem tudom. Száz szónak is egy a vége: belém szeretett. Én is meglepődtem a szerelmi vallomás ezen formájának, de mi mást mondhattam volna: tetszett nekem is ő, a szívemhez is közel állt. Igent válaszoltam neki.

Ekkor volt életem legelső csókja. Igazi, tiszta érzelemmel teli első csók. Sokan mondják azt, hogy az első csók mindig a legédesebb. Ez így is volt. Mézédes csókja ellágyította szívemet és rámutatott az igaz boldogság ösvényére. Ekkor éreztem magam igazán boldognak és úgy éreztem, hogy a fellegekbe járok és egy angyal vett szárnyai alá.

Reggel fél 7 körüljárhatott az óra. Mondtam neki, hogy adjon valami paplant, hogy álcázzam azt, hogy a kanapén töltöttem az éjszakát. Nem akartam semmi botrányt abból, hogy lánnyal aludtam egy ágyba.

Így is lett. Kimentem egy takaróval és egy párnával a kanapéhoz, megágyaztam és lefeküdtem és 1 kicsit elszundikáltam. Mire felébredtem (5 perc se volt), Sz.E. ott ült a kanapé szélén és elkezdett puszilgatni, hízelegni, hogy ideje lenne felkelnem. Kicsit élveztem is a helyzetet, de nagy nehezen felkeltem. Ekkor kint voltak a többiek is és csodálkozva néztek minket, hogy Ő és Én együtt vagyunk.

Mikor felkeltem, bementem a szobámba összeszedni magam és felöltözni, hogy tudjak reggelizni menni. Mikor felöltöztem az én kis göncömbe és megreggeliztünk, 2 lánnyal és 1 fiúval elkezdtünk Magyar kártyával Makaózni (más néven Betoween). Játék közben beszélgettünk, barátnőm rajtam ült, szeretgettük egymást, ameddig el nem indult a csoport az első állomásra, a Duna pártjához az egyik hajóhoz.

Mikor odaérkeztünk, kerestem is egy helyet magamnak és neki. Valahol, ahol nem leszünk vizesek és szép is a kilátás. Meg is találtam azt a helyet. Gyönyörű, romantikus kilátás, jó társaság, valamint hangulat fogadott. Beszélgetés, hülyülés, puszilkodás zajlott. Mikor ennek vége volt, elmentünk egy cseppkő-barlangba, a Csodák Palotájába, ebédelni és majd 2 óra kószálás után vissza a táborba. Az utazás alatt kaptam meg a telefonszámát, valamint az MSN címét.

Mikor visszaérünk a táborba, kezdtem lelkileg rosszul érezni magam. kora esti órákban már teljesen magam alatt voltam. Már ott tartottam hogy nem megyek el az utolsó programra, az éjszakai akadályversenyre. Bánatomba kimentem az előtérbe, a kint hagyott Tesco Gazdaságos kólámat fogyaszgatva dúdoltam magamban egy dalt, ami a mai napig is a lelkem megnyugtatására szolgál. Ez a dal pedig ez. Amikor elfogyott, kimentem az udvarra, leültem egy falóra és keseregtem.

Hogy mi volt az? Hát inkább úgy fogalmaznék, hogy ki volt az? Persze K.B. és az eldobott 4 éves küzdelmem. Mert akkor még hozzá is húzott a szívem és nem tudtam, hogyan felejtsem el őt. Nagyon rossz érzés volt ez a számomra. Életem egyik legkritikusabb 10 perce volt ez. Fájt a szívem, lelkiismeret-furdalásom is volt ekkor.

Visszatérve a történethez: ekkor Sz.E. kijött, mert nem tudta nézni ezt az állapotot, ami nálam folyt. Mint egy védőangyal, olyan volt Ő a számomra. Amikor elmondtam neki, odatettem a fejem a vállához és elkezdtem zokogni. Nem tudtam elviselni azt a fájdalmat. Leírhatatlanul rossz érzés volt ez, pláne 14 éves fejjel. Nagyon nehezen erőt vettem magamon és elmentem arra az akadályversenyre.

Jó kis móka volt. Mindenféle vicces feladat, improvizálások, amit el lehet képzelni.A végén egy romantius helyen kötötünk ki. Egy olyan helyre mentünk, ahol egész Budapestet lehetett látni. Nagyon lenyűgözött az a pompa és látvány, ami akkor ott elém tárult. Ott volt életem legszenvedélyesebb csókja, amit adtam neki. Talán ilyen szenvedélyes csókot soha életemben nem éltem át. Nagyon boldognak éreztem magam és nagyon szerelmesnek is. Ezt az érzést a mai kapcsolatom se tudja felülmúlni. Akkor mint a víz és az anyaföld, vagy mint a tűz és a víz, olyanok voltunk egymásnak.

Amint visszatértünk a táborhelyre (ez olyan 11 körül lehetett), egyből bementünk a szobájába. De csak ketten voltunk, mert a szobatársa átköltözött arra az éjszakára. Akkor valósult be a 2. lap, amire emlékszem: a Hold. Jelentése: az érzelmek és a vágyak elszabadulnak. Hát, szó, ami szó, el is szabadult. Egybeforrtak érzéseink és hagytuk, hogy vigyen minket a romantika a vágy és a szerelem tengerén, ami oly végtelennek látszott azon az éjszakán. Szívemben még bennem él ez az éjszaka és életem végéig bennem is fog élni. Soha nem fogom feledni ezt.

Mai nap is csak a szokásos unalmas iskolai órák voltak. Azt hagy ne kívánjam részletezni.

De amint visszaértem a koliba, kaja közben történt 1 érdekes dolog. Miközben fogyasztottam az "Ínycsiklandozó" menüt, a másik koliból átjáró diákok (lányok mellesleg, akiket nem is láttam életemben) leülnek mellém. Mily fura, mert én általában egyedül eszek. Bár ha nem volt hely, hagyj üljenek. De nem is ez a lényeg, hanem aki mellém leült lány, aki mellesleg roma volt, ezt mondta: -Bocsi, de nem te mondtad azt, hogy kiirtanád a fajtánkat?

Kicsit fura kérdés. Ennyire rasszistának néznék ki? Szerencsére ura voltam a helyzetnek (még ha nem is voltam jó pazban). Ez után felmentem a szobába és aludtam egy jót.

Délután 4 óra: megszólalt a telefonom ébresztője. Nagyon nem esett jól felkelni, de fel kellett kelnem, mert készülni kellett. Színházba ment az osztály. Fürdés, öltözködés, és elmentem kajálni. Ekkor történt az, hogy egy gyerek felbaszta az agyam azzal, hogy dobált. Majdnem odamentem és ráborítottam az asztalt, de nem tettem. Nem akartam az Ő szintjére süllyedni.

Ez után irány a színház. Nagyon nem érdekelt a dolog, szörnyű is volt és még a legjobb hangulatba se voltam. Hogy miért? Emlékek gyötörtek. Régi emlékek. Mintha kezdene visszatérni a 4 évvel ezelőtti állapotom. A teljes fájdalom, az elzárkózottság, a "mindenki az ellenségem" állapot, ami miatt egykor még öngyilkos akartam lenni. Ha nem lettek volna ott a barátok, akkor talán nem is írnám ezt a blogot, sőt, nem is éltem volna meg ezt a napot. Ami elfogott este 9 körül, az a teljes reményvesztettség, hogy talán soha nem leszek olyan, mint régen. Az az életvidám ember, aki mindenkit felvidított. Mára már csak a lelkem egy sivataghoz hasonlít: teljesen el van törölve minden szívből jövő vidámság és néha úgy érzem, hogy át kell állnom a "tahó, bunkó és agresszív" oldalra.

Mai nap is csak a szokásos iskolai órák voltak. Unalmas gazdi óra, puskázós Fizika doga, angol felelés. De volt egy érdekes dolog. Az informatikai osztályozó vizsga. A tanár eléggé lebecsülte szerintem a képességeimet...nem hitte el (vagyis legalább alig), hogy fél óra alatt megcsináltam a 2 feladatot, mialatt a többiek csak belekezdtek a 2. feladatba. Szánalom... Kétszer is átnéztem, hogy húzzam az időt... Kész vicc volt.

Koli felé a szokásos gondolkodásba estem, néhány miértre keresve a választ. Miért keresem alig a társaságot, miért próbálok egyedül megoldani mindent, miért nem vagyok olyan, mint a többi diák. És sorolhatnám tovább a miértek sokaságát...tudom, sokan mondták, hogy "Hagyjad már, miért rágódsz dolgokon?", de Mike márcsak ilyen. Sokszor ez befolyásolja a döntését: a szívében lévő fájdalom, amit a múlt hagyott benne és talán soha nem fog megszűnni, még ha boldog is.

Mint ahogy az első bejegyzésemben is benne van, ki fog derülni 1-2 dolog rólam még. Vagyis a múltamról...arról a dologról.

Nos...honnan is kezdjem? Hát talán onnan, hogy volt 1 lány általánosban, aki nagyon tetszett (kamasz szerelemnek is fel lehet fogni). Kb. 4 évig próbálkoztam nála (talán több), de mind eredménytelenül. Innen származik egy nagyon jó barátságom is.

Egészen oda mennék vissza, hogy 2005. márciusához, az 1. Bakancsos találkozó előtti szerdáig mennék vissza (azért emlékszem ilyen pontosan, mert akkor Informatika verseny felkészőre jártam vele és azelőtti lyukas órába történt ez az egész). Akkor azzal a lánnyal és a testvérével jóba voltam (továbbiakban a neveket így fogom rövídíteni, mert nem akarom senki nevét felfedni). K.B. 8 éven keresztül osztálytársam volt. Teljesen úgy éreztem, mintha ő lett volna az igazi.

Egyszer megesett az, hogy egy szeradi napon valamelyikük vett 1 Bravo nevezetű újságot. Volt benne egy ilyen jósló-kártya. Ezen én is röhögtem, hisz nem hittem még ebben. Mondtam neki, hogy próbáljuk ki, hogy kinek mit dob. A lényege az volt, hogy összekeverte és ki kellett húzni 3 lapot és az újságba ott volt annak a leírása. Nos, én is kihúztam 3 lapot, de hogy mik voltak azok, azt nem tudom pontosan. Vagyis...2-re emlékszem a pontos jelentésével 1ütt. Az egyik a Hold volt, ami az esti indulatok és vágyak elszabadulását jelképezte, és az ajándék, ami egy új embert jelent az életembe. Röhögtem egy keveset ezen, hogy miféle babona is ez. Hülyeségnek tartottam az egészet, de nem kellett volna ezt. Talán az egyik legnagyobb bakijaim közé lehet sorolni.

Eljött a péntek. Aznap nem kellett iskolába mennem a tábor miatt. Vonattal indultunk el 1 nevelővel és velem együtt 10 diákkal (pontosabban 3 fiú és 7 lány). Én azzal a 2 fiúval jól elvoltam, bár nem voltak annyira jó fejek. Még a lányokkal is kötözködtek. Mikor Csillebércre értünk a csapattal az egykori úttörő táborba, elfoglaltuk a helyünket. Semmi olyan dolog nem volt az este. Csak ismerkedés meg valami bemutatkozó-szöveg, amit improvizálnunk kellett. Akkor kezdtem el beszélgetni először az egyik csajjal, Sz.E.-vel.

Mikor vége volt a programnak, a nevelő egyszer jó éjt kívánt és elment a szállására. Mi addig baromkodtunk a csajokkal. Mersz vagy felelsz, éjszakai bújócska (amiért le is hortak a szervezők). Amikor már minden csendes volt, mondtam a fiúknak, hogy ne zárják be az ajtót a szobába, ahol aludtunk. Utána kimentem sétálni. Sz.E. is jött velem és olyan 2-3 órát beszélgettünk. Olyan éjfél felé járt az idő, már mindenki aludt. Mi is mentünk volna aludni. Elköszöntünk, csak hogy történt egy váratlan dolog: a szobatársak kizártak. Hiába kopogtam, semmi reakció. Mondtam Sz.E.-nek, hogy mi a probléma, mire Ő ezt mondta:
Van még nálunk egy szabad ágy.
Kicsit meglepődtem ezen, de nem akartam elfogadni, jó lett volna egy ágynemű is, hogy kint tudjak aludni a kanapén anélkül, hogy megfázzak vagy valami hasonló. De ő ragaszkodott hozzá. Mi mást tehettem, mint elfogadtam azt a szabad ágyat.

Olyan negyed 1 körül járhatott az idő, mire majdnem elaludtam. Sz.E. felköltött, hogy hallott valami zajt meg stb. Én az akkori humoros stílusommal ezt mondtam:
Gyere ide aludni akkor.
Bisztos, hogy szeretnéd? - kérdezte
Én csak vicceltem, de csak ha gondolod, akkor gyere, mert nekem mindegy, hogy külön alszunk-e vagy sem. - válaszoltam kicsit félve és felkerekedett szemekkel.
A válasz után odajött és végül egy ágyban aludtunk. Nagyon vert a szívem, hogy most ez álom vagy valóság. Nem tudtam eldönteni. Az éjszaka folyamán sokszor felébredtem ez miatt. Alig aludtam valamit, mert annyira vert a szivem. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik meg. Többször is meg akartam puszilni, miközben aludt, de nem tettem, mert nem engedte a lelkem. Gondolkodás és érzelmi rendrakás közepette aludtam el egy csodálatos lánnyal, akire akkor nem is gondoltam, hogy így bele tudok szeretni és képes leszek egy több, mint 4 évig tartó harcot K.B.-ért.

Folyt. köv.

A mai nap teljesen unalmas volt. Unalmas órák, nemkészülés, dolgozatok, stb. Minden teljesen a szokványos iskolai napnak megfelelően működött. Még ráadásul el is húzódott az informatika délután...meg érthetetlen volt (számomra nem, mert én verseny-szinten tudom használni a dolgokat, mint Word, Excel, stb.). Ráadásul holnap osztályozó-vizsga.

És mi volt bennem gondolat? Hát, csak a szokásos "Mikor lesz már 6. óra vége?" mondat.

Na jó, azért nem. Volt néhány olyan dolog, ami megforgatja az agyam. Például én és barátnőm sorsa. Nem tudom, miért, de mostanában úgy érzem, mintha nem is szeretném. Talán a távolság és a koli teszi, amiért nem tudok vele találkozni rendszeresen? Nem tudom, talán a lelkiismeretem választ ad erre a kérdésre.

Hát...mint a cím is írja, bizony ez egy napló akar készülődni. Milyen napló? Egy saját napló, amiben a nap eseményeit, érzéseimet, gondolataimat fogja tartalmazni...mint egy átlagos napló. Vezethettem volna könyvbe is, de nekem így egyszerűbb.

Pár szót Rólam és a Nick nevemről:
Kezdjük rólam: 18 éves középiskolás diák lennék. Barna haj, barna szem (pár ember zöldnek látja, de mindegy), átlagos testalkat. Informatika az életem (nem feltétlen kocka, de szeretek kockulni). Megvan mindene: baráti kör, jó suli, barátnő, stb... Alapjában véve társasági ember voltam, 1 bizonyos eseményig...az az esemény megváltoztatott és teljesen átformált. Ez az esemény az első igazi szerelem és ennek elvesztése. De majd ez később ki fog derülni.

Na de honnan jött a Nick neve?
Gyermekkorom egyik kedvenc játékából. Online játékhoz kellett valami név. Eleinte gacsi25 néven futottam, de az nem tartottam valami jónak. Később váltottam Powell hadnagyra (CoD2-s idők, még általános iskola 7. osztályában). Majd utána jártam a főhős karakter teljes nevének és később Mike Powell hadnagy néven futottam. Mivel 1 kicsit hosszúnak találtam, lerövidítettem LT. Mike Powellre. Az idők folyamán lekopott a rangjelzés és csak Mike Powell néven futok 2 éve.

Miért indítottam ezt a blogot (vagy naplót)?
Egyszerű a magyarázata:sokan vezetnek internetes naplót vagy blogot és néha éreztem és késztetést kaptam arra, hogy indítsak 1 ilyet. Sokszor érzelmi megfontolásból gondoltam azt, hogy kellene, hogy valamin levezessem az érzelmi fájdalmat, az idegességet, stb. .

Röviden ennyit a bemutatkozásról. Remélem aktívan fogom írni ezt a naplót.