Egy teljesen szürke hétköznapot éltem meg ma. Egyhangú suli, ma suligyűlés, amiről sikeresen meglógtam, megúszott felelés, stb. Mit is mondjak, a suligyűlés kivételével ezek mindennaposak egy tanuló életében.

De nálam egy dolog járt a fejemben: igen Ő. Nem tudom miért, de ő járt a fejemben. Hogy mi lehet vele, mit csinálhat, stb. . Akármennyire is lényegtelen, számomra nem az. De miért? Én sem tudom. Meg kell keresnem a választ, amit csak a szívem mélyén találhatok meg.

Unalmas délután, szokásos egyedül ülős vacsora mély elgondolkodással vegyítve. Ezen gondolkodván, hogy most mit tévő legyek. Mert a jelenlegi helyzet a következő: van egy barátnőm, akivel szeretnék szakítani, de nem tudok úgy eldobni 9 hónapot. És van egy másik lány, aki tetszik meg minden, de csak plátói szerelem szinten kell beérnem. De nem ez miatt lenne a szakítás a barátnőmmel, mielőtt félreértelmezné valaki. Hanem a távolság és a "gyakori találkozás" az oka. Tehát gondolkodván ezen nem tudom, hogy mi lenne a legjobb megoldás. Őszinte leszek: szeretem, de mégis olyan kihűltnek érzem ezt az egészet. De majd a sors ad rá választ.

Visszatérve a vacsorához: miközben gondolkodtam, elült elém egy osztálytárs lány. Igazn csak néhány szót váltottunk, mert én sem voltam az a beszédes kedvemben és társaság is jött. Miután végeztem a kajával, lementem egyik ismerősömhöz, beszélgettünk egy kicsit és majd itt vagyok. Itt vagyok és írom a blogomat.

Estére tervezek egy kis kémia tanulást is (nem tudom mennyi fog belőle sikerülni). De annyi bisztos, hogy az ágyamban megpróbálom magamban tisztázni ezt az egészet, mert ez olyan, mint ha a fájdalom kapuja előtt állnék és valami húzna befelé oda. És döntenem kell: vagy ellenállok vagy hagyom, hogy berántson és a véletlenre bízom magam, ahogy eddig is szoktam.

A reggeli órák is érdekesek voltak. Indulás előtt annyira aggresszív voltam, hogy még a szobatársak érdeklődését is elutasítottam. Hogy miért? Mert teljesen rossz volt a reggelem. Fogalmazhatunk úgy is, hogy bal lábbal keltem.

A szokásos iskolai órák után felmentem szokásomhoz híven a gépterembe. Egyszer csak rámír a már testvéremnek fogadott legjobb netes barátom, Thynice. A szokásos "Csá! Mizu?" üzik után választ akart néhány kérdésre az egyik blog bejegyzésemmel kapcsolatban. Mint kiderült utólag, neki is nem kicsi gondja volt az utóbbi időben. Nő ügy...ki gondolta volna? Titoktartási kötelezettségem miatt nem írok le ide semmit arról, hogy miért. De a lényeg az, hogy szegényke kivolt és nagy lelki támaszra volt szüksége. Miközben beszélgettünk, megtudtam pár dolgot a nő ügyéről. Kicsit leesett az állam, mikor ezeket elmondtam gondolván azt, hogy "Pont Ő, akinek eddig nem nagyon voltak ilyen gondjai és aki mindig meg tudta oldani a problémáját ellentétbe velem, aki mindig is balfaszkodott nő terén?" De mint testvér, próbáltam rajta segíteni és tanácsokat adni. Nem tudom, mennyire hasznosak. Remélem nem fog történni semmi olyan probléma, ami számára végzetes lehet, mert mégis csak a "testvérem".

Este is unalmasan telt. A szokásos gépterem helyett mentem lefelé az aluába, ahol Petyeszt láttam a laptoppal szórakozni. Most kivételesen lent maradtam vele.

Amit érdekes megemlíteni az az, amikor MSN-ett a lehendő barátnőjével. Szerencsére nem zavarta a jelenlétem. De egy bizonyos pontban, amikor a visszaemlékeztek pár dolog, nekem furcsa érzésem támadt. A kamasz plátói szerelem jött bennem vissza, amikor még K.B. kegyeiért harcoltam. Mindezt sikertelenül.

Ah...erre visszagondolni nem akarok, mert teljesen összeszorul a gyomrom. A sok sikertelen próbálkozás, a sok álmatlan éjszaka, ami akkor történt. Teljesen visszaadja azt az énem, amit a mai napig hiányolok. Azt az életvidám embert, aki megtörhetetlen volt egészen Sz.E.-vel való szakításig.

Felmenve arra fogok gondolni, hogy tudok majd 1-2 dolgot lezárni magamban.

Mint minden hétfő...ez is olyan volt. Suli kezdés, nem akartam felkelni az ágyból stb. De hagyj ne ragozzam.

Ilyenkor is bennem volt egy kicsit a vasárnapi buszon lévő eset. Mostanában nem tudom kiverni a fejemből őt. Bár tudom, hogy nem lehet semmi közte meg köztem, de akkor sem. De sajnos a hétfő is megsínylette.

A szokásosnál 1 kicsit aggresszívebb voltam, de szerencsére nem kellett előhívnom. Ami érdekes volt, az az, hoyg MSN-zés közben egy emberke kérte a segítséget (pontosabban Rusznyák unokatestvére). Hogy miben? Abban, hogy hozzak neki Tubákot, mert én vagyok el csak 18. Mi mást tettem, elmentem vele, mert úgyis ráértem. Legalább egy jót sétáltam. Ekkor is gondolkodtam néhány dolgon, hogy mit és hogyan tovább. De nem jutottam dűlőre.

Az esti órák a szokásos MSN-zéssel teltek. Barátnőmmel, 1-2 ismerőssel, stb. Szóval...teljesen átlagos este a koliban.

Ezen a vasárnap szokatlanuk korán keltem fel. Mert eredetileg tanulni akartam, de nem lett belőle semmi. Gameltem és gameltem egészen addig, ameddig lehetett, vagyis fél 1ig. Beértem a megyeszékhelyi buszállomásra, vártam az egri buszomat.

Az történt, hogy mikor Nemtibe ért a busz, teljesen fura érzés fogott el. Mintha hiányoltam volna valakit. Így is volt. Hiányoltam is valakit. Egy olyan embert, akit alig néhány hónapja ismerek, de mégis sokat jelent a számoma. Talán túl sokat. Kicsit furán néz ki, hogy még van barátnőm és másra gondolok. Talán mert pár dolog megfogott. A vidámsága, az inteligenciája...nem tudom. De azt tudom, hogy hiányzott és eléggé ki voltam miatta. Én már csak ilyen vagyok...

Mikor beértem a koliba, akkor is teljesen olyan állapotban voltam. Jól tudtam álcázni szerencsére, mert nem szeretem, ha érdeklődnek utánam 1-2 dologban. Ha érdeklődnek is, a koliból 3 embernek mondanám el: Petyesz, Mongi és Rusznyák. Hogy miért pont hármójuknak? Talán mert ők azok az emberek, akikben a legjobban megbízom.

Összességében úgy feküdtem le aznap, hogy éreztem, ez a hét is olyan lesz, amilyen. Vagy magam alatt leszek vagy aggresszív. De egy bisztos: megpróbálkozok ellenállni a szerelemnek. Tudom, hülyén hangzik, de nem akarok csalódni akkorát, mint az első barátnőmben.

Amit ígértem, azt teljesítettem. Elmentem Raynor-hoz megnézni, hogy mi a franc van a gépével. Végülis kis szenvedés árán ki sikerült derítenem, hogy a processzora adta be a kulcsot. Mielőtt aki azt hinnétek, hogy full kocka emberke vagyok, nem igaz. Csak szeretek ilyennel foglalkozni.

Visszatérve a melóhoz: mondtam neki, ha szerez procit, beszerelem neki ingyen és bérmentve...hisz mégis csak a barátom és nem leszek olyan pofátlan, hogy pénzt kérjek érte. Pedig megtehetném lazán. Nem ingyen élünk ebbe a világba.

Majd aztán szépen hazaslattyogtam, felkerestem Eliat-ot, mert keresett, bár nem volt otthon. Majd visszamentem az én kis kuckómba és MSN, Steam, Skype és a jó öreg Killing Floor.

Amint vége lett a tanításnak, azonnal indultam is haza egy jó és egy rossz hírrel. A jó hír az, hogy az angol szint felmérő szerint bekerültem a felső csoportba (ha átrendezés lesz, akkor bye-bye Kurta Fruzsi). A rossz viszont az, hogy kültek egy értesítőt, miszerint Kémiából ebbena félévben egy egyesem van és hogy bukásra állok...Fuckyeah. Hogy még fokozzam a hangulatot, sikeresen lekéstem a csatlakozást is (pontosan 4:40-re ért be az a köcsög és még meg is szopattam magamat azzal, hogy mire hazaértem, addigra ért be a busz az én kis szeretett falucskámba.

Este pedig Raynorral beszéltem Skype-on, miszerint át kellene mennem másnap, hogy nézzem meg neki a gépét. Mint hardver-ügyileg, mert az asztali PC-je baszik elindulni... Nem ígértem semmit neki, de mondtam, hogy amennyiben ráérek, jövök.

Ez után a kis beszélgetés után mentem a szokásos Killing Floor partira és Skype Thynice elvtárssal.

Hagyj ne kezdjem el a szokásos "Szar volt a suli!" szövegemet. Mert az is volt. Bár a tegnapi beszélgetés után néhány dolgot máshogy látok.

Hogy mi is volt a nap fénypontja? Hát a színház... Nagyon nem esett jól elmenni rá. Kinek esik jól egy fárasztó nap után?

A színházi előadás elkezdése előtt egy teljesen váratlan ember jelent meg. Hogy ki az? Hát persze az egyik legjobb általános iskolai barátom, Raynor. Persze, a szokásos "te meg mit magyarázol ott?" vicces beszólásával akarta nekem kifejezni a "Szevasz!" mondatot. Persze nem hagytam szó nélkül. Ez után váltottam vele néhány szót a kezdés előtt, a szünetben (ekkor szereztem neki cigit, hála Mongi nagylelkűségének köszönhetően) és a végén egy rövid értékelés erejéig. Legalább abba egyetértettünk, hogy az alapötlet jó lett volna, csak az előadásmód volt pocsék. Ez után mentem vissza az én kis szeretett kolimba.

Visszaérés után ismét beszélni akart velem az az ember, akivel tegnap beszéltem. Ez háromnegyed 10 körül valósult meg, mert neki is akadt egy-két dolga meg én sem nagyon értem rá. Ekkor sajnos keveset tudtunk beszélni. Érdeklődött az én kis lelkiállapotom iránt, aminek kicsit örültem. Bár nem igazán számítottam erre. Mikor egy verset olvasott fel, akkor jött be az éjszakás (alias Bocsi Sándor), hogy sürgősen menjek vissza a helyemre. Örültem neki, de tényleg, amikor hallgattam egy verset és pont a közepén képes felküldeni...nem volt képes várni néhány percet... I Love Bocsi, avagy "Mit is akartam mondani?" :)

Később a szokásos csütörtök estéhez hűen szereztem egy laptopot, pár dolgot megnéztem és mély álomba szenderültem egy nagyon rossz színházi nap után.

Hát, megtörtént a beszélgetés azzal az illetővel. Hogy miről volt szó? Mindenről... hogy miért vagyok ilyen, meg hogy mi volt az a reggeli dolog, mikor rákérdeztem a blogos ügyletre. Elmondtam neki nagyvonalakban, miért olyan fontos ez a blog.

Mielőtt megtörtént volna a beavatás arról, hogy mi volt ez a herce-hurca reggelről, kezembe nyomott egy füzetet, benne egy saját verssel, majd öt perccel később egy angol fekete teát. Igen, egy angol fekete teát tejjel ízesítve. Én is azt hittem, hogy valami borzalmas lesz, de nem...sőt, nagyon finom is volt, pláne az elolvasott verse után még jól is esett. Nem is tudom, mire emlékeztetett az az ízvilág, amit az nyújtott.

Miután rendeztem vele a reggeli dolgot, hirtelen másra terelődött a szó. Rám és a problémáimról. Nem tudom, hogy hogyan és miként történt ez. Kicsit nehezen engedtem az érzéseimnek és a lelkem mélyén próbáltam ellenállni...de beláttam, hogy nem mehet ez így tovább. Így hát pár dolgot elmondtam neki a viselkedésemmel kapcsolatban, a múltamról 1-2 dolgot (azt főként, amit a blogon is feltüntettem). Kicsit fura volt a szitu, mert volt egy kisebb konfliktusunk az elmúlt időben, de mégis segíteni akart. Nem értettem miért, hisz nagyon úgy jött le egészen eddig a pillanatig, hogy örök ellenségek maradunk osztályon belül és az életben. De tévedtem...

Nagy csodálkozásomra (és összezavartságomra), mint egy pszhiológus, úgy beszélt velem. Ez jó is volt, mert sok dologra adott választ és pár észrevételre is felhívta a figyelmem, hogy szerinte mit kellene másként csinálnom. Úgy éreztem ekkor, mintha a semmiből feltűnt volna egy idegen alak és az utolsó pillanatokban adta be nekem az életmentő gyógyszert.

Ezen kívül sokmindent mesélt számomra...a magánéletéből, a gyermekkori csínyekből, a családi hátteréből, versenyeiből egy-két dolgot. Ezek után változott meg a véleményem róla. Ekkor merült fel bennem a "Túlságosan félreismertem őt?" gondolat. Ezek szerint igen, és ha nem lett volna ez a blog-ügy, akkor lehet, hogy a mai napig "örök haragba" lennék vele. Eddig egy teljesen új és szokatlan barátság van kilátásba, hisz a legnagyobb ellenségekből alakulnak ki a nagyon jó barátságok.

Nos...ahogy a címben is benne van: a blog kitudódott. Tegnap kaptam néhány információt erről. Közvetlen az egyik legmegbízhatóbb embertől és még ráadásul mielőtt megtudtam tőle ezt a fülest, egy ember el is akarta volna a blogom címét, pedig nem is említettem neki semmit a blog létezéséről...érdekes. ha így haladok, a cím is kitudódik, mielőtt át tudnám vinni a bejegyzéseimat egy bisztonságos helyre.

A mai nap a lehetséges gyanúsítottat megkérdeztem...de mindent tagadott. Ráadásul az este folyamán beszélni is akar velem. Kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne mondani.

Nos a mai nap: egy órán voltam bent, utána fogászat...délután meg angol színt felmérő, úgyhogy teljes a káosz. Késő délután meg ballagási ünnepség.Szerethető volt...

Az olvasóimnak üzenem ezúttal: ha kiderítem, hogy hogyan és miként tudódott ki, azonnal értesítek mindenkit személyesen. És az átköltöztetés linkjét is megadom, minden adattal.

Nos. Valahogy velem van a héten a szerencse. Feleléseket úszok meg sorra. Persze Tippmix meg nem akar bejönni...How Funny.

A mai nap keresgéltem Cabal Online-hoz kisebb okosságot. Találtam is. A lényege, hogy hogyan szerezzünk ingyen Cabal Cash-t (ezt elvileg pénzért lehetne venni). Holnap fog kiderülni, hogy sikeres-e az ötlet. Ha sikeres, akkor otthon megcsinálok mindent ezzel az ötlettel.

Ami engem idegesített, az az, hogy a fülembe jutott az, hogy megtudták ennek a blognak a létezését. Szerencsére a címét nem tudják, de ez is elég. Remélem nem kaparintják meg a blogom címét.

Érzelmi téren nem volt semmi érdekes. Csak annyi, hogy végleg eldöntöttem, hogy barátnőmmel szakítok. Nem tudom, hogy hogyan fogja fogadni a hírt, de sajnos meg kell tennem, mert hogy alig találkozok vele, annak nincs értelme, mégha szeretem is.

Reggel nem akartam bemenni suliba, mert eléggé fáradt voltam. Hogy miért? Mert hétvégén nem tudtam magam igazán kipihenni. De végülis bementem. De megérte, mivel nem volt 1. órám: hiányzott a tanár és tudtam aludni még háromnegyed órát (amiből 20 perc lett).

Ami még említésre méltó, az a 6. óra: Történelemre nem tanultam semmit és hála az égnek, nem feleltetett. Teljesen meglepődtem, hogy nem az egész osztály írt, mert úgy lett megbeszélve. Na de sebaj, addig jó számomra.

Délután egyis osztálytársam eléggé felbaszta az agyam a hülyeségével. Olyanokat kérdezett, amihez semmi köze (Én és barátnőm kapcsolatáról). Egy darabig türtem, de aztán betelt a pohár. Már érett nála a kis kezemben a nagy füles. Na de nem számít, szerencsére nem történt semmi baj. Még az a szerencse, hogy tudom magam kontrollálni valamennyire.

És most hát itt vagyok, írom a magam kis blogját arra gondolva, hogy mit tegyek. Hogyan mondjam el barátnőmnek az, hogy ezt az egészet hagyjuk. De ez legyen a jövő zenéje.

Nem tudom, hogy említettem-e már, de én kollégista vagyok. Tehát gondolni lehet, hogy felkeltem, ettem, összekészülődtem és mentem koliba vissza. Hulla fáradtan, hisz alig tudtam pihenni. Azon is gondolkodtam, hogy nem is megyek be, csak hétfőn.

Végülis bementen. Szokásos csönd, mindenki jön vissza, stb., stb. . És persze elengedhetetlen az átlagos, esemény-mentes kollégiumi est.

Végre a bentmaradósok közül a legértelmesebb...Paintball az osztály egy részével. Részben kikapcsolódásként, részben a gondolataim elterelése és feszültség levezetés miatt volt ez nekem jó. Nem terelte el semmi a figyelmemet, csak a játék. Életemben először játszottam Paintball-t, ez meg is látszott. De sebaj, a jövőben tervezni szeretnék egy pár játékot, ha úgy fogok álni anyagilag.

És az otthoni este: egy szokásos otthoni este volt. Skype az egyik legjobb barátommal, Thynice-szal (akit testvérként tisztelek) és egy Killing Floor-os emberkével, Speed-del. Na, és persze Killing Floor orrba-szájba. :)

Ez a pénteki nap tényleg értelmetlen volt. Uncsi iskolai nap, 6. órai szivatás (nem volt tanár és a csoportból hárman voltunk és nem engedett el minket), szörnyű filmnézés 3D-be (3D meg Etesen) és egy magányos este. Röviden összefoglalva ennyi.

Az a magányos este jót tett nekem, mert át tudtam gondolni néhány dolgot. Kezdve azzal, hogy mi legyen a jelenlegi kapcsolatommal. Mert számomra rossz, hogy alig találkozok a kedvesemmel a kollégium és a 70 km-es távolság miatt. A többi az lényegtelen volt. Bár megvolt a rossz oldala is a magánynak. De én már megszoktam, az évek során ezt az elvonuló életmódot.

Bakancsos találkozó, 2. nap

Hajnali 4 óra. Még mielőtt elaludtunk volna, mondtam neki, hogy mikor felébred, ébresszen fel. Így is lett. Első képem az volt, mikor a szemembe világított egy Nokia 3410-sel. Kellemes érzés volt, mondhatom. Akkor tudtam meg, milyen érzés az, mikor kiég az ember retinája.

Nos, hát felébresztett. Elkezdtünk halkan beszélgetni, mert még a szobába rajtunk kívül volt 1 lány. Szépen telt-múlt is az idő, sok érdekes témáról beszélgettünk. Fél 6 körül  felmerült egy érdekes téma Sz.E. szemszögéből: Ő és Én. Ekkor mondta el nekem, hogy tetszek neki és hogy szeretne 1 komolyabb kapcsolatot.

Most vetődne fel az a kérdés, hogy ilyen nőcsábász vagyok? Hát sajnos nem, de nem értem a mai napig, hogy hogyan sikerült 1 lányt alig 12 óra alatt elcsábítanom. Talán a sok közös téma? Talán hogy önmagamat adtam? Talán mind a kettő? Nem tudom. Száz szónak is egy a vége: belém szeretett. Én is meglepődtem a szerelmi vallomás ezen formájának, de mi mást mondhattam volna: tetszett nekem is ő, a szívemhez is közel állt. Igent válaszoltam neki.

Ekkor volt életem legelső csókja. Igazi, tiszta érzelemmel teli első csók. Sokan mondják azt, hogy az első csók mindig a legédesebb. Ez így is volt. Mézédes csókja ellágyította szívemet és rámutatott az igaz boldogság ösvényére. Ekkor éreztem magam igazán boldognak és úgy éreztem, hogy a fellegekbe járok és egy angyal vett szárnyai alá.

Reggel fél 7 körüljárhatott az óra. Mondtam neki, hogy adjon valami paplant, hogy álcázzam azt, hogy a kanapén töltöttem az éjszakát. Nem akartam semmi botrányt abból, hogy lánnyal aludtam egy ágyba.

Így is lett. Kimentem egy takaróval és egy párnával a kanapéhoz, megágyaztam és lefeküdtem és 1 kicsit elszundikáltam. Mire felébredtem (5 perc se volt), Sz.E. ott ült a kanapé szélén és elkezdett puszilgatni, hízelegni, hogy ideje lenne felkelnem. Kicsit élveztem is a helyzetet, de nagy nehezen felkeltem. Ekkor kint voltak a többiek is és csodálkozva néztek minket, hogy Ő és Én együtt vagyunk.

Mikor felkeltem, bementem a szobámba összeszedni magam és felöltözni, hogy tudjak reggelizni menni. Mikor felöltöztem az én kis göncömbe és megreggeliztünk, 2 lánnyal és 1 fiúval elkezdtünk Magyar kártyával Makaózni (más néven Betoween). Játék közben beszélgettünk, barátnőm rajtam ült, szeretgettük egymást, ameddig el nem indult a csoport az első állomásra, a Duna pártjához az egyik hajóhoz.

Mikor odaérkeztünk, kerestem is egy helyet magamnak és neki. Valahol, ahol nem leszünk vizesek és szép is a kilátás. Meg is találtam azt a helyet. Gyönyörű, romantikus kilátás, jó társaság, valamint hangulat fogadott. Beszélgetés, hülyülés, puszilkodás zajlott. Mikor ennek vége volt, elmentünk egy cseppkő-barlangba, a Csodák Palotájába, ebédelni és majd 2 óra kószálás után vissza a táborba. Az utazás alatt kaptam meg a telefonszámát, valamint az MSN címét.

Mikor visszaérünk a táborba, kezdtem lelkileg rosszul érezni magam. kora esti órákban már teljesen magam alatt voltam. Már ott tartottam hogy nem megyek el az utolsó programra, az éjszakai akadályversenyre. Bánatomba kimentem az előtérbe, a kint hagyott Tesco Gazdaságos kólámat fogyaszgatva dúdoltam magamban egy dalt, ami a mai napig is a lelkem megnyugtatására szolgál. Ez a dal pedig ez. Amikor elfogyott, kimentem az udvarra, leültem egy falóra és keseregtem.

Hogy mi volt az? Hát inkább úgy fogalmaznék, hogy ki volt az? Persze K.B. és az eldobott 4 éves küzdelmem. Mert akkor még hozzá is húzott a szívem és nem tudtam, hogyan felejtsem el őt. Nagyon rossz érzés volt ez a számomra. Életem egyik legkritikusabb 10 perce volt ez. Fájt a szívem, lelkiismeret-furdalásom is volt ekkor.

Visszatérve a történethez: ekkor Sz.E. kijött, mert nem tudta nézni ezt az állapotot, ami nálam folyt. Mint egy védőangyal, olyan volt Ő a számomra. Amikor elmondtam neki, odatettem a fejem a vállához és elkezdtem zokogni. Nem tudtam elviselni azt a fájdalmat. Leírhatatlanul rossz érzés volt ez, pláne 14 éves fejjel. Nagyon nehezen erőt vettem magamon és elmentem arra az akadályversenyre.

Jó kis móka volt. Mindenféle vicces feladat, improvizálások, amit el lehet képzelni.A végén egy romantius helyen kötötünk ki. Egy olyan helyre mentünk, ahol egész Budapestet lehetett látni. Nagyon lenyűgözött az a pompa és látvány, ami akkor ott elém tárult. Ott volt életem legszenvedélyesebb csókja, amit adtam neki. Talán ilyen szenvedélyes csókot soha életemben nem éltem át. Nagyon boldognak éreztem magam és nagyon szerelmesnek is. Ezt az érzést a mai kapcsolatom se tudja felülmúlni. Akkor mint a víz és az anyaföld, vagy mint a tűz és a víz, olyanok voltunk egymásnak.

Amint visszatértünk a táborhelyre (ez olyan 11 körül lehetett), egyből bementünk a szobájába. De csak ketten voltunk, mert a szobatársa átköltözött arra az éjszakára. Akkor valósult be a 2. lap, amire emlékszem: a Hold. Jelentése: az érzelmek és a vágyak elszabadulnak. Hát, szó, ami szó, el is szabadult. Egybeforrtak érzéseink és hagytuk, hogy vigyen minket a romantika a vágy és a szerelem tengerén, ami oly végtelennek látszott azon az éjszakán. Szívemben még bennem él ez az éjszaka és életem végéig bennem is fog élni. Soha nem fogom feledni ezt.

Mai nap is csak a szokásos unalmas iskolai órák voltak. Azt hagy ne kívánjam részletezni.

De amint visszaértem a koliba, kaja közben történt 1 érdekes dolog. Miközben fogyasztottam az "Ínycsiklandozó" menüt, a másik koliból átjáró diákok (lányok mellesleg, akiket nem is láttam életemben) leülnek mellém. Mily fura, mert én általában egyedül eszek. Bár ha nem volt hely, hagyj üljenek. De nem is ez a lényeg, hanem aki mellém leült lány, aki mellesleg roma volt, ezt mondta: -Bocsi, de nem te mondtad azt, hogy kiirtanád a fajtánkat?

Kicsit fura kérdés. Ennyire rasszistának néznék ki? Szerencsére ura voltam a helyzetnek (még ha nem is voltam jó pazban). Ez után felmentem a szobába és aludtam egy jót.

Délután 4 óra: megszólalt a telefonom ébresztője. Nagyon nem esett jól felkelni, de fel kellett kelnem, mert készülni kellett. Színházba ment az osztály. Fürdés, öltözködés, és elmentem kajálni. Ekkor történt az, hogy egy gyerek felbaszta az agyam azzal, hogy dobált. Majdnem odamentem és ráborítottam az asztalt, de nem tettem. Nem akartam az Ő szintjére süllyedni.

Ez után irány a színház. Nagyon nem érdekelt a dolog, szörnyű is volt és még a legjobb hangulatba se voltam. Hogy miért? Emlékek gyötörtek. Régi emlékek. Mintha kezdene visszatérni a 4 évvel ezelőtti állapotom. A teljes fájdalom, az elzárkózottság, a "mindenki az ellenségem" állapot, ami miatt egykor még öngyilkos akartam lenni. Ha nem lettek volna ott a barátok, akkor talán nem is írnám ezt a blogot, sőt, nem is éltem volna meg ezt a napot. Ami elfogott este 9 körül, az a teljes reményvesztettség, hogy talán soha nem leszek olyan, mint régen. Az az életvidám ember, aki mindenkit felvidított. Mára már csak a lelkem egy sivataghoz hasonlít: teljesen el van törölve minden szívből jövő vidámság és néha úgy érzem, hogy át kell állnom a "tahó, bunkó és agresszív" oldalra.

Mai nap is csak a szokásos iskolai órák voltak. Unalmas gazdi óra, puskázós Fizika doga, angol felelés. De volt egy érdekes dolog. Az informatikai osztályozó vizsga. A tanár eléggé lebecsülte szerintem a képességeimet...nem hitte el (vagyis legalább alig), hogy fél óra alatt megcsináltam a 2 feladatot, mialatt a többiek csak belekezdtek a 2. feladatba. Szánalom... Kétszer is átnéztem, hogy húzzam az időt... Kész vicc volt.

Koli felé a szokásos gondolkodásba estem, néhány miértre keresve a választ. Miért keresem alig a társaságot, miért próbálok egyedül megoldani mindent, miért nem vagyok olyan, mint a többi diák. És sorolhatnám tovább a miértek sokaságát...tudom, sokan mondták, hogy "Hagyjad már, miért rágódsz dolgokon?", de Mike márcsak ilyen. Sokszor ez befolyásolja a döntését: a szívében lévő fájdalom, amit a múlt hagyott benne és talán soha nem fog megszűnni, még ha boldog is.

Mint ahogy az első bejegyzésemben is benne van, ki fog derülni 1-2 dolog rólam még. Vagyis a múltamról...arról a dologról.

Nos...honnan is kezdjem? Hát talán onnan, hogy volt 1 lány általánosban, aki nagyon tetszett (kamasz szerelemnek is fel lehet fogni). Kb. 4 évig próbálkoztam nála (talán több), de mind eredménytelenül. Innen származik egy nagyon jó barátságom is.

Egészen oda mennék vissza, hogy 2005. márciusához, az 1. Bakancsos találkozó előtti szerdáig mennék vissza (azért emlékszem ilyen pontosan, mert akkor Informatika verseny felkészőre jártam vele és azelőtti lyukas órába történt ez az egész). Akkor azzal a lánnyal és a testvérével jóba voltam (továbbiakban a neveket így fogom rövídíteni, mert nem akarom senki nevét felfedni). K.B. 8 éven keresztül osztálytársam volt. Teljesen úgy éreztem, mintha ő lett volna az igazi.

Egyszer megesett az, hogy egy szeradi napon valamelyikük vett 1 Bravo nevezetű újságot. Volt benne egy ilyen jósló-kártya. Ezen én is röhögtem, hisz nem hittem még ebben. Mondtam neki, hogy próbáljuk ki, hogy kinek mit dob. A lényege az volt, hogy összekeverte és ki kellett húzni 3 lapot és az újságba ott volt annak a leírása. Nos, én is kihúztam 3 lapot, de hogy mik voltak azok, azt nem tudom pontosan. Vagyis...2-re emlékszem a pontos jelentésével 1ütt. Az egyik a Hold volt, ami az esti indulatok és vágyak elszabadulását jelképezte, és az ajándék, ami egy új embert jelent az életembe. Röhögtem egy keveset ezen, hogy miféle babona is ez. Hülyeségnek tartottam az egészet, de nem kellett volna ezt. Talán az egyik legnagyobb bakijaim közé lehet sorolni.

Eljött a péntek. Aznap nem kellett iskolába mennem a tábor miatt. Vonattal indultunk el 1 nevelővel és velem együtt 10 diákkal (pontosabban 3 fiú és 7 lány). Én azzal a 2 fiúval jól elvoltam, bár nem voltak annyira jó fejek. Még a lányokkal is kötözködtek. Mikor Csillebércre értünk a csapattal az egykori úttörő táborba, elfoglaltuk a helyünket. Semmi olyan dolog nem volt az este. Csak ismerkedés meg valami bemutatkozó-szöveg, amit improvizálnunk kellett. Akkor kezdtem el beszélgetni először az egyik csajjal, Sz.E.-vel.

Mikor vége volt a programnak, a nevelő egyszer jó éjt kívánt és elment a szállására. Mi addig baromkodtunk a csajokkal. Mersz vagy felelsz, éjszakai bújócska (amiért le is hortak a szervezők). Amikor már minden csendes volt, mondtam a fiúknak, hogy ne zárják be az ajtót a szobába, ahol aludtunk. Utána kimentem sétálni. Sz.E. is jött velem és olyan 2-3 órát beszélgettünk. Olyan éjfél felé járt az idő, már mindenki aludt. Mi is mentünk volna aludni. Elköszöntünk, csak hogy történt egy váratlan dolog: a szobatársak kizártak. Hiába kopogtam, semmi reakció. Mondtam Sz.E.-nek, hogy mi a probléma, mire Ő ezt mondta:
Van még nálunk egy szabad ágy.
Kicsit meglepődtem ezen, de nem akartam elfogadni, jó lett volna egy ágynemű is, hogy kint tudjak aludni a kanapén anélkül, hogy megfázzak vagy valami hasonló. De ő ragaszkodott hozzá. Mi mást tehettem, mint elfogadtam azt a szabad ágyat.

Olyan negyed 1 körül járhatott az idő, mire majdnem elaludtam. Sz.E. felköltött, hogy hallott valami zajt meg stb. Én az akkori humoros stílusommal ezt mondtam:
Gyere ide aludni akkor.
Bisztos, hogy szeretnéd? - kérdezte
Én csak vicceltem, de csak ha gondolod, akkor gyere, mert nekem mindegy, hogy külön alszunk-e vagy sem. - válaszoltam kicsit félve és felkerekedett szemekkel.
A válasz után odajött és végül egy ágyban aludtunk. Nagyon vert a szívem, hogy most ez álom vagy valóság. Nem tudtam eldönteni. Az éjszaka folyamán sokszor felébredtem ez miatt. Alig aludtam valamit, mert annyira vert a szivem. Nem tudtam elhinni, hogy ez velem történik meg. Többször is meg akartam puszilni, miközben aludt, de nem tettem, mert nem engedte a lelkem. Gondolkodás és érzelmi rendrakás közepette aludtam el egy csodálatos lánnyal, akire akkor nem is gondoltam, hogy így bele tudok szeretni és képes leszek egy több, mint 4 évig tartó harcot K.B.-ért.

Folyt. köv.

A mai nap teljesen unalmas volt. Unalmas órák, nemkészülés, dolgozatok, stb. Minden teljesen a szokványos iskolai napnak megfelelően működött. Még ráadásul el is húzódott az informatika délután...meg érthetetlen volt (számomra nem, mert én verseny-szinten tudom használni a dolgokat, mint Word, Excel, stb.). Ráadásul holnap osztályozó-vizsga.

És mi volt bennem gondolat? Hát, csak a szokásos "Mikor lesz már 6. óra vége?" mondat.

Na jó, azért nem. Volt néhány olyan dolog, ami megforgatja az agyam. Például én és barátnőm sorsa. Nem tudom, miért, de mostanában úgy érzem, mintha nem is szeretném. Talán a távolság és a koli teszi, amiért nem tudok vele találkozni rendszeresen? Nem tudom, talán a lelkiismeretem választ ad erre a kérdésre.

Hát...mint a cím is írja, bizony ez egy napló akar készülődni. Milyen napló? Egy saját napló, amiben a nap eseményeit, érzéseimet, gondolataimat fogja tartalmazni...mint egy átlagos napló. Vezethettem volna könyvbe is, de nekem így egyszerűbb.

Pár szót Rólam és a Nick nevemről:
Kezdjük rólam: 18 éves középiskolás diák lennék. Barna haj, barna szem (pár ember zöldnek látja, de mindegy), átlagos testalkat. Informatika az életem (nem feltétlen kocka, de szeretek kockulni). Megvan mindene: baráti kör, jó suli, barátnő, stb... Alapjában véve társasági ember voltam, 1 bizonyos eseményig...az az esemény megváltoztatott és teljesen átformált. Ez az esemény az első igazi szerelem és ennek elvesztése. De majd ez később ki fog derülni.

Na de honnan jött a Nick neve?
Gyermekkorom egyik kedvenc játékából. Online játékhoz kellett valami név. Eleinte gacsi25 néven futottam, de az nem tartottam valami jónak. Később váltottam Powell hadnagyra (CoD2-s idők, még általános iskola 7. osztályában). Majd utána jártam a főhős karakter teljes nevének és később Mike Powell hadnagy néven futottam. Mivel 1 kicsit hosszúnak találtam, lerövidítettem LT. Mike Powellre. Az idők folyamán lekopott a rangjelzés és csak Mike Powell néven futok 2 éve.

Miért indítottam ezt a blogot (vagy naplót)?
Egyszerű a magyarázata:sokan vezetnek internetes naplót vagy blogot és néha éreztem és késztetést kaptam arra, hogy indítsak 1 ilyet. Sokszor érzelmi megfontolásból gondoltam azt, hogy kellene, hogy valamin levezessem az érzelmi fájdalmat, az idegességet, stb. .

Röviden ennyit a bemutatkozásról. Remélem aktívan fogom írni ezt a naplót.